Vágólapra másolva!

Tamási pontrablással debütált Debrecenben

Közepes iramú és színvonalú első félidő után a második játékrész elején megszerezte a vezetést a hazai csapat, majd ráült az eredményre, a Győr pedig megérdemelten egyenlített.

Borsodi Liga, 12. forduló
Debreceni VSC - Győri ETO FC 1-1 (0-0)
Debrecen, 4000 néző
vezette: Hajdó
DVSC: Balogh - Bernáth, Vadicska, Kuttor, Hanák - Böőr, Plókai, Majoros, Sketiani (Nenadic, 72.) - Bajzát (Ulveczki, 83.), Kerekes.
Győr: Sebők - Lakos - Böjte, Bajusz - Bognár, Farkas B., Szanyó, Vasas (Károlyi, 75.) - Baumgartner, Dulcea (Oross, 58.), Vayer.
gól: Plókai (51.), illetve Oross (82,)
sárga lap: Vasas (33.)

18. perc: Majoros ívelt Kerekeshez, aki a tizenhatoson belül mellre vette a labdát, majd ballal a bal sarkot célozta meg. Sebőkről először kipattant a lövés, aztán Bajzát elől már felszedte a labdát.

42. perc: Szanyó végzett el szabadrúgást 23 méterről, a sorfal fölött a jobb sarok felé csavarta a labdát, de Balogh hárított.

51. perc: Plókai ballal 23 méterről lőtt a jobb alsó sarokba (1-0).

82. perc: Győri ellentámadás végén a Lakostól kapott labdát Oross 15 méterről, laposan lőtt a kapuba (1-1).

88. perc: Plókai 19 m-es próbálkozása után Sebőkről kipattant a labda, az érkező Kerekes azonban a kapu fölé lőtt..

Ilyen rossz meccset már régen láttam! - mondta az egyik drukker a lefújás után. Valószínűleg ezt a megállapítását sokan osztották még ezen az estén, a két csapat ugyanis valóban roppant gyenge produkciót mutatott be. Az első félidőben tulajdonképpen komoly gólszerzési lehetőség egyik oldalon sem akadt.

A szünet után a DVSC hamar vezetéshez jutott, és ez elég volt ahhoz, hogy a Loki ne erőltesse a támadó futballt, a debreceniek inkább az előny megtartására törekedtek. A győriek a cseréknek köszönhetően a hajrában több formás akciót is vezettek, ezek egyikéből sikerült egyenlíteniük. A vendégek az utolsó percekben akár meg is nyerhették volna a találkozót, ám a legnagyobb ziccereket is elhibázták. Összességében a döntetlen igazságosnak mondható.

Pajkos János: "Gratulálok a győrieknek, nagyon fegyelmezetten játszottak. Vezetésünk után elkényelmesedtünk, a vendégek egyenlítő gólját követően pedig már nem volt erőnk újítani."

Tamási Zsolt: "A hozzáállással és a védőmunkával elégedett vagyok, támadásban azonban hetven percig nem tudtuk megvalósítani az megbeszélteket. A cserék jól sikerültek, elsősorban Károlyi hozott lendületet a játékunkba, a végén két nagyon nagy helyzetet hagytunk ki."

Takács Tibor

Korábban: