Vágólapra másolva!
Noha az UEFA-kupa második fordulójából csak két meccset játszanak le kedden, ez a kettő a magyar futballszurkolók számára különleges jelentőséggel bír, hiszen a pályára lépő négy együttes közül háromnak is van magyar futballistája. A Maccabi Tel-Avivban Horváth Ferenc, a Roda JC Kerkradéban Torma Gábor, a Hertha BSC-ben pedig Király Gábor és Dárdai Pál léphetne pályára, de közülük csak Királyról mondható el, hogy biztosan lesz lehetősége a játékra.

Fotó: Reuters
Király újra a helyzet magaslatán
Hertha
Viking Stavengertutóbbi a legutóbbi bajnokin dőlt ki a sorból

Dárdai azonban valószínűleg így sem kerül be a kezdő tizenegybe, hanem a brazil Marcelinho lép vissza a középpályára: a futballista az elmúlt hetekben a csatársorban szerepelt, és csapnivaló teljesítményt nyújtott. Röber bízik abban, hogy eredeti posztján talán jobban játszik majd, mint ahogyan abban is reménykedik, hogy Marcelinho honfitársa, Alex Alves is bizonyítani fog, hiszen elöl a csapatkapitány Michael Preetz társaként ő kap lehetőséget. A norvégoknál ezzel szemben senki sem sérült, és a stavangeriek meglehetősen bizakodva várják a találkozót.

"Láttam a Hertha Hamburg elleni mérkőzését, és ellenfelünk különösen a második félidőben játszott rosszul, de biztos vagyok benne, kétszer egymás után nem fognak ilyen teljesítményt nyújtani. Korábban láttam videón a brazil Marcelinhót, akkor brilliánsan futballozott, a hét végén viszont átlagos volt, a jobbhátvéd, Marko Rehmer viszont elnyerte a tetszésemet" - nyilatkozta a Viking svéd edzője, Lennartsson. A norvég gárdából különösen a finn Hannu Tihinenre irányul majd nagy figyelem, hiszen a védő a múlt héten írt alá előszerződést a Bayer Leverkusenhez, és januártól a gyógyszergyáriaknál folytatja pályafutását.

"Az utóbbi időben - talán a túlzott gyôzniakarás miatt - görcsössé váltam" - mondta érdeklődésünkre Király. "Szerettem volna segíteni a védőinknek, de nem sikerült. Hiába, nekem a jó védéshez el kell lazulnom, különben úgy járok, mint a románok elleni hazai meccsen. A legutóbbi, olaszok elleni válogatott mérkőzésen elhatároztam, hogy többet nem görcsölök be. Egyébként a pármai meccs előtt már a Bundesligában is jól ment a védés, éreztem, hogy újra megindult nálam valami. Korábban pedig mondták is a berlini csapattársaim, végre merek újra bohóckodni... Remélem, a Viking ellen újra jól megy majd a védés, és nyerünk is."

A másik keddi mérkőzésen elméletileg mindkét csapatban szerepelhetne magyar futballista, de a holland Rodában szinte biztosan nem fog, és valószínű, hogy az izraeli Maccabi Tel-Avivban sem. A hollandok keretében Torma Gábort találhatjuk meg, de ő a szezont még az FC Groningenben kezdte, és a múlt héten küldték vissza sérülése miatt Kerkradébe, így az UEFA-kupában nincsen benevezve. A Maccabi Tel-Avivnál Horváth Ferencnek nincsene ilyen problémái, mindössze annyi, hogy nem tudja beverekedni magát a kezdő tizenegybe, rendszeresen csak csereként szokott pályára lépni. A Tel-Aviv egyébként történelmet szeretne írni, hiszen korábban még egyetlen szentföldi együttesnek sem sikerült bejutnia az UEFA-kupa harmadik fordulójába. A Maccabinak azonban most jók az esélyei, hiszen a Rodának nem megy jól, az utolsó helyen áll a holland bajnokságban.

Korábban: