Vágólapra másolva!
A hétvégi bajnoki mérkőzésen elszenvedett 4-0-ás vereség után kedden a norvégiai, Viking Stavanger elleni UEFA-kupamérkőzésen érintetlen maradt Király Gábor, a Hertha BSC magyar válogatott kapusának hálója. Mi több, a német csapat Preetz találtával 1-0 arányban nyert, így nyugodtan várhatja a visszavágót.

Király Gábor érdeklődésünkre a következőket nyilatkozta a norvégiai fellépésről, ami egyébként elsősorban Jürgen Röber, a Hertha edzője számára volt vízválasztó, mivel a trénert az elmúlt hetekben alaposan kikezdték a berlini szurkolók: "Sima meccs volt, amelyen korán, már az ötödik percben vezetést szereztünk" - kezdte Király. "A kilencven percet szinte végigtámadtuk, nekem alig akadt dolgom. A csapat önbizalmának feltétlenül jót tett ez a siker a hamburgi balszerencsés vereség után. Errefelé nem szokás más dolgával foglalkozni, így a csapattársaimmal együtt én is csak a játékra koncentráltam, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy kudarc esetén netán elküldhetik az edzőnket. Egyébként pedig a berlini szurkolók Röber edző mellett néhány játékost is kikezdtek már az elmúlt hetekben."

Kérdésünkre, hogy drukkerek által kritizált labdarúgók közt netán az ő neve is szerepel-e, a magyar kapus annyit felelt: "Szerencsére nem."

Bánki József

Korábban:

A laza Király a jó Király