Társoldalunk:

Baróti Lajos: "Gellei tűzön-vízen át álljon ki játékoskerete mellett"

Baróti Lajos tanácsát Gellei is kikérte. Minden idők legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott magyar futballkapitányaként válogatottunkat négyszer vezette ki a világbajnokságra (1958, 1962, 1966, 1978), a Vasassal egy, az Újpesttel két bajnoki címet szerzett, a BEK győztes Benficával portugál bajnoki aranyéremig jutott, s amivel szakmai elismerésén túl mindenki egyetért: talpig úriember. Baróti Lajos, a sportág élő honi legendája.

 A galambősz mesteredző agya 87 évesen is pengeélesen vág, precízen idéz fel a két háború közti időszakból eseményeket, akárcsak az azt követő érából. Pedig utóbbi nem lehetett könnyű számára, hiszen a kommunista sportvezetés nem nézte jó szemmel a horthysta katonatiszteket, ám Baróti Lajos szakmai és emberi erényei elnyomták a "vörös" előítéleteket. No meg az eredménykényszer is, hiszen az Aranycsapat széthullása után új válogatottat kellett építeni, amire idehaza mindenekelőtt Baróti volt képes. Baróti Lajosssal, az arisztokratikus modorú egykori remek szakvezetővel, magyar futballnábobbal, lakhelye közelében, egyben törzshelyén, a Budapest szállóban beszélgettünk, igaz, előtte nem akart nyilatkozni, mondván régóta nincs benne a sportág sűrűjében. Pedig a kapitányválasztás idején különösen aktuális lehet a véleménye.

- Lajos bácsi pici gyerekként átélte az első, felnőtt férfiként a második világháborút is, ennek tükrében mit szól a New York-i terrortámadáshoz?
- Borzasztó hová fajult a világ. Sohasem tudtam volna elképzelni, hogy egy utasszállító repülőgépet százemeletes épületnek vezessenek. Pedig én hét évig voltam hivatásos katona, s bizony erre ment rá a futballkarrierem is, ezért tudtam csak kétszeres válogatott lenni. Azt viszont sosem tagadtam, sőt, a mai napig büszke vagyok rá, hogy Horthy Miklós katonája lehettem, ami akkoriban erkölcsi értelemben is dicsőséget jelentett, ellenben Szálasira sohasem esküdtem fel.

- Gondolom a háború után ezzel a múlttal nehéz volt elhelyezkednie.
- Nem is sikerült, hiszen 1945-ben B-listáztak. Szerencsémre viszont a Szegeddel jól szerepeltünk, nekem is jól ment a játék, ráadásul szerettem a Tisza-parti várost, ahol 1928-tól 1946-ig éltem, s ott született a lányom is 1942-ben. Aztán Österreicher Emil barátom, aki később a válogatottnál is sokat segített nekem, beajánlott Győrbe, játszottam még két évet, amikor is eltört a lábam. Ekkor kezdődött a tréneri pályafutásom, hiszen 5 évig voltam a Győr edzője, s milyen a sors, éppen Szegeden ültem utoljára a Rába-partiak kispadján. Történt ugyanis, hogy egy durva mérkőzésen 1-0-ra kikaptunk Szegeden, de még a félidőben bejött az öltözőbe egy Lakatos nevű férfi, akivalami nagy mufti volt a  Vagongyárban, s elkezdett üvölteni a játékosokkal. Erre szelíden csendre intettem, s jeleztem neki, hogy amíg én vagyok az edző ne kiabáljon a futballistáimmal és hagyja el az öltözőt. Mondanom sem kell, mire hazaértünk Győrbe már ki voltam rúgva. Ugyanakkor valahol hálával is tartozom Lakatos elvtárs köbeavatkozásának, hiszen így kerültem Budapestre, ahol előbb a Postás, majd a Vasas edzője lettem, az angyalföldiekkel
1957-ben rögtön bajnokságot is nyertünk, majd kétszer a KK-ban is diadalmaskodtunk. Később az Újpesttel három bajnoki aranyat is begyűjtöttünk, azaz ki tudja mi lett volna, ha maradok Győrben.

- Meglepődött amikor először felkérték kapitánynak?
- Meg bizony. Sőt, az imént említett múltamat, valamint a kapitányválasztás akkori mechanizmusát tekintve, még mindig rejtély számomra, hogy miért engem választottak. Ráadásul soha, egyetlen pártnak sem voltam a tagja, sőt, 1956-ban bátyámat, dr. Baróti Dezsőt, aki irodalomtörténészként a szegedi egyetem rektora volt, bebörtönözték. Egyébként az általam nagyrabecsült és szeretett Bukovi Marci bácsit követtem a kapitányi székben, mivel a nagytudású szakember miután felelősségre vonták a norvégiai vereség után, hirtelen haragú emberként bevágta maga mögött az ajtót. Ez 1957-ben történt, Hegyi Gyula, az OTSH elnöke behívatott, s kerek-perec kijelentette: el kell vállalnod a felkérést. Ami nem igérkezett könnyűnek, mivel Puskásék szanaszét szóródtak a világban, új csapatot kellett építeni. Szerencsére sikerült, s kijutottunk az 1958-as svédországi, majd az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságra is, az 1978-as vb pedig azt hiszem a középgeneráció lelkében még mindig elevenen él.

-Az köztudott, hogy idehaza a Vasas és az Újpest együtteseivel fényes sikereket ért el, s mindkét klubnál máig nagy tisztelettel emlegetik a nevét, de például külföldi csapatai közül melyiknél érezte a legjobban magát?
- A portugál Benficánál. Az akkori sztárokkal, mint Nene, Bento, Sheu, Carlos Manuel, Alves, Chalana remek viszonyban voltam, csak az a baj, hogy 66 évesen kerültem a népszerű lisszaboni klub kispadjára. Nagy előny volt, hogy mivel 1972-ben Peru szövetségi kapitányaként tevékenykedtem Limában, így a spanyol nyelvet, ha felületesen is, de sikerült elsajátítanom, amivel azért Portugáliában is elboldogultam. A Benficával bajnokok lettünk, megnyertük a kupát is, ráadásul a BEK-ben is a négy közé kerültünk, ám a második lisszaboni évem igen tanulságos volt, akkor éreztem először, hogy valami nincs rendben a szívemmel. Gyorsan bementem az elnökhöz, s kértem hogy az egészségem miatt bontsunk szerződést, mire azt felelte, a Benficánál még egyetlen edzővel sem tettek ilyet, erre most sem hajlandó, ha akarok üljek fel a lelátóra, de szükségük van rám. Jólesett a ragaszkodásuk, ám a szezon végén jobbnak láttam, ha mégis hazatérek.

- Annak idején miként fogadta az idehaza a többség által elátkozottnak, a kevesek által a későbbi eredményeket bizonyító követelményrendszer bevezetését?
- Sokan a nevemhez kötötték ezt, ám olyannyira nem volt igaz, hogy magam is tévesnek tartottam az elképzelést. A 3000 méteres futások ugyanis eleve a játékosok fizikai felkészültségét hívatott ellenőrízni, ám sok helyütt az edzés helyett iktatták be. Ez olyan robbanékony futballisták esetében, mint Albert, Göröcs, Fazekas és a többiek végzetes hibának bizonyult. Ugyanakkor az is tény, a követelményrendszer bevezetését követően sikerült kikerülni a vb-re.

- A külföldi futball elsősorban miben száguldott el a magyar mellett?
- Ennek sok oka van, legelőször is az, hogy odakinn többet játszanak. A kétkapus játék a legjobb edzés. Emellett - különösebb szakmai fejtegetésbe ne bocsátkoznék - a külföldiek lényegesen többet mozognak labda nélkül. Nálunk nem, pedig edzőinknek ez is régi vesszőparipája.

- Egyetért a közelmúltban bevezetett A-, B-, és Pro licenc bevezteésével, miközben ezzel a TF-en szerzett diplomákat is degradálták?
- Na éppen ezért nem akartam nyilatkozni. Egyszerűen nem vagyok képben. Viszont, ahogy hallom játékosok különböző emberek tulajdonát képezik, vagyis a pénz játssza a főszerepet. A labdarúgók is sokat keresnek, ami nem lenne baj, de 1500-2000-es átlagnézőszám mellett miért fizetnek ilyen magas összegeket? Tudom, a futball manapság már hatalmas üzlet, a telt házak vonzzák a tévéjogdíjakat,a reklámbevételek is komolyak, aminek az volt az ára, hogy a nemzeti klubcsapatokból nemzetközi alakulatokká váltak.

- Ez nálunk is egyre inkább tendencia.
- Azzal a különbséggel, hogy hozzánk olyan külhoniak veszik el a helyet a hazai tehetségek elől, akik semmivel sem jobbak, mint a fiataljaink. Ha viszont vékonyak a klubok pénztárcái, akkor ne erőltessék a közepes képességű külföldieket, hanem az utánpótlásra költsék azt a kevés pénzüket. Továbbá remek ötlet a stadionprogram is, de előbb-utóbb az utánpótlásedzőket
is tisztességesen illene megfizetni.

- Szakmailag mi lehet a kiút a magyar foci számára?
- Az ésszerű fiatalítás. Jó jelnek tartom például, hogy az utánpótlás válogatott Olaszországban is nyert, s olyan tehetségeket, mint Fehér Miklós, Szabics, Korolovszky, Gera, Gyepes hamarosan az A-válogatottban is el tudok képzelni. Ezt a fiatalítást csináltam én is annak idején Albertékkal, s egy pillanatig sem bántam meg.

- S Végezetül mit tanácsolna újonnan kinevezett szövetségi kapitányunknak, Gellei Imrének?
- Mindenekelőtt, hogy alakítson ki egy 18-20 fős keretet, amihez ragaszkodjon. Ha nem tűnik szerénytelenségnek, magam is ezt az elvet követtem, ugyanis vallom, összeszokottság nélkül lehetetlen eredményt produkálni. Nem titok, Gellei Imre, akit értelmes, ambíciózus edzőnek tartok, gyakran felhív, ezáltal természetesen sokat beszélgetünk a futballról. Neki is csak azt tudtam tanácsolni: legyen saját elképzelése, építsen egy stabil játékoskeretre, amellett pedig tűzön-vízen keresztül álljon ki.

Ajánlat:

Gellei Imre a kapitány

Bánki József