Társoldalunk:

"Angyali segítséggel" élre állt az Aston Villa

A tizenegyedik forduló szombati játéknapját követően új listavezetője van az angol bajnokságnak. Egy olyan csapat, amelyet a szezon előtt nem igen emlegettek a bajnoki cím esélyeseként. A birminghamiek ezúttal az idény másik meglepetéscsapata, a Bolton Wanderers ellen gyűjtötték be a három pontot, és mivel az éllovasok közül senki sem tudott nyerni, így a Villa egypontos előnnyel várhatja a folytatást.

A forduló rangadóját a Manchester United és a Leeds United vívta, s a Vörös Ördögök sorozatban immár harmadszor nem tudtak nyerni hazai pályán, igaz, most legalább az egyik pontot megszerezték. Pedig az MU ismét közel állt ahhoz, hogy vereséget szenvedjen, hiszen csak az utolsó percekben tudta kiegyenlíteni az állást. A szokások szerint rendkívül feszült hangulatban lejátszott találkozón főleg a második játékrészben forrtak fel az indulatok, amikor is David Beckham egy elkésett belépője után a Leeds támadója, Robbie Keane nemes egyszerűséggel fellökte a manchesteri futballistát. Erre persze majdnem mind a 22 játékos ott termett, de a bírónak végül sikerült helyreállítani a rendet, ráadásul csak Beckhamet figyelmeztette sárga lappal, Keane megúszta egy "ejnye-bejnyével".

Azért persze a focival is foglalkoztak a csapatok, és a vendégek az ausztrál kapcsolatuk révén szereztek vezetést: Harry Kewell passzolt Mark Vidukához, és a támadó közelről mattolta Barthezt. A hazaiak ezt követően mindent megtettek az egyenlítésért, amely azonban csak az utolsó percben érkezett meg, és a megmentő ismét a "babaarcú gyilkos", Ole-Gunnar Solksjaer volt, aki a 75. percben állt be, és negyedórával később gólt fejelt. A ráadás perceiben az MU akár a győzelmet is megszerezhette volna, de a Leeds kapusa, Nigel Martyn földöntúli bravúrral ütötte ki Van Nistelrooy bólintását. A Manchester ezzel a döntetlennel beállították legrosszabb rajtjukat a Premier League történetében – vigaszt jelenthet a számukra, hogy amikor legutóbb ilyen pocsékul kezdték a bajnokságot 1992-ben, a végén akkor is aranyérmet nyertek.

A rangadón született döntetlennek köszönhetően az Arsenal az élre ugorhatott volna, de az Ágyúsok nem tudtak nyerni a Sunderland ellen. A londoni gárdánál alkalmazott rotációs elv eredményeképpen a kezdő tizenegyből ezúttal Robert Pires és Thiery Henry is kimaradt, és a két legjobb formában lévő játékos hiányát megérezte a csapat. Igaz, egy harmadik francia, Patrick Vieira kiválóan futballozott, de teljesítményét alaposan elrontotta, hogy a második játékrészben tizenegyest hibázott. Ez a hiba két pontjába került a vendégeknek, mivel Kanu találatát a szünet után éppen a volt arsenalos Stefan Schwarz semlegesítette.

Jön föl viszont a Liverpool, amelynek ugyan a védelme Hyypiä és Babbel távollétében némileg tartalékos volt, a csatársorban viszont szerepelt a sérüléséből felépült Michael Owen, aki góllal ünnepelte visszatérését. Nála jobban talán csak Jamie Redknapp örülhetett találatának, hiszen a Liverpool csapatkapitányának ez volt a 250. hivatalos mérkőzése a Vörösök színeiben, és hosszú sérüléséből visszatérve első gólját szerezte - ezt megelőzően utoljára 18 hónappal ezelőtt volt eredményes.

Az első helyen azonban egy olyan együttes áll, amelynek ilyen kiváló szereplésére senki sem számított. Az Aston Villa a legutóbbi bajnokságban csak a középmezőnyben végzett, és a nyáron a csapatkapitány Gareth Southgate éppen azért hagyta ott a klubot, mert úgy érezte, hogy a Villa nem elég ambiciózus. Ehhez képest a birminghamiak tizenegy forduló alatt a legtöbb pontot szerezték Angliában, és veszített pontok tekintetében is csak a Liverpool áll jobban. A Villa győzelmének fő letéteményese most a kolumbiai Juan Pablo Angel (a neve angyalt jelent) volt, aki két góllal és egy gólpasszal vétette észre magát. Ő ugyanaz az Angel, akit tavaly a Premier League legrosszabb vételének tituláltak...

Korábban:

Solskjaer mentett Manchesterben