Társoldalunk:

Gellei Imre: "Olyan erős a csapatom, amilyen a leggyengébb játékosom"

Végül is bejött a papírforma, az MLSZ elnöksége múlt heti rendkívüli ülésén Gellei Imrét nevezte ki a labdarúgó A válogatott szövetségi kapitányának. Az 51 éves szakemberre nyolc igen és két nem szavazat (Kovács Attila, Fa Sándor) érkezett, míg Puhl Sándor, a szövetség egyik alelnöke tartózkodott, Mezey György, Klement Tibor, Szilvásy József és Annus Vince pedig nem volt jelen a voksoláson. Gellei mellett Egervári Sándort és Nyilasi Tibort javasolta az edzőképző központ, ám végül elsöprő többség állt a 27 éves kora óta edzősködő szakember mellé. Aki eddig 397 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, legjobb eredménye a Vasassal elért bronzérem (1999). A vadonatúj futballkapitánnyal, akinek megbízatása az Eb-selejtező ciklus befejezéséig, azaz 2003 decemberéig érvényes, múltjáról, személyes élményeiről s természetesen elképzeléseiről is beszélgettünk, amit munkahelyén s remélhetőleg leendő sikerei helyszínén, a Népstadionban ejtettünk meg.

Fotó: Sztár Sport
"Legyünk szerények, mint az eredményeink"
- Milyen futballistának tartotta a környezete?
- Azt hiszem, nem kellett szégyenkeznem, szerepeltem többek között Tapolcán, Fűzfőn, s balszélsőként általában csapatom házi gólkirálya voltam. A legkomolyabb élményem azonban a főiskolai vb volt, olyan társakkal kergettem együtt a labdát, mint Bicskei Berci, Brünyi Béla, dr. Berkes Pista, Bánfalvi dr., Füle dr., Földes Gyuri, Antal Jancsi.

- Amikor elkezdte az edzősködést, szerepelt a végcéljai között a kapitányság?
- Á dehogy, 27 évesen én lepődtem meg a legjobban, hogy felkértek a Keszthely edzőjének. Amikor odajött hozzám az FTC jelenlegi létesítményigazgatója, dr. Török Lajos - akit mi egymás közt csak Szepinek becéztünk -, hogy Gellei Imrét keresi, nem hitte el, hogy én vagyok, mert olyan apró termetű, gyerekképű legény voltam.

- Mit tart első edzői sikerének?
- A ZTE-vel elért negyedik helyezést 1985-ből. A követelményrendszeren megcsömörlött játékosok, mint például Galántai, Csepregi, Bogáti és a többiek megújultak a modernebb edzésmódszerek hatására, mint ahogy én is rengeteget tanultam tőlük. Akárcsak egykori testnevelő tanáromtól, Újvári Feri bácsitól.

- Igaz, hogy gyerekkorában megveszekedett MTK-drukker volt?
- Igaz. A kék-fehérek 1964-es csapatán nőttem fel, s nagy hatással volt rám, amikor a kinti 0-3 után Sándor Csikarék itthon 4-0-ra elintézték a Celticet. Aztán Pestre kerülvén egyre több Újpest-meccsre jártam ki, hiszen majdnem megbabonázott a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorral felálló lilák stílusa.

- Idővel az MTK edzője is lett, mégis talán itt érte a legnagyobb kudarc.
- Sajnos kiszolgáltatott helyzetben voltam, hiszen Keresztúrit és Balog Tibit eladták, Zsiborás Gabi pedig tragikus körülmények között meghalt, pedig ő számomra és a csapatnak is több volt, mint társ. Személyében egy jelképet és egy igazi barátot veszítettünk el. Ekkor érkezett egyébként az első kapitányi felkérés, ám nemet mondtam, mivel elvem, hogy nem hagyhatom el a közegemet, azokat, akikkel egy célért dolgozunk. Más kérdés, hogy nem sokkal később felmondtak nekem a Hungária körúton.

- Ezek után sem változtatott az elvein?
- De, némileg revideáltam az álláspontomat, hiszen az azért mégsem megy, hogy nekem bármikor felmondhatnak, én viszont sosem. Tavaly februárban aztán érkezett a felkérés az olimpia csapat élére, azóta ilyen dilemmával nem kellett foglalkoznom.

- A Vasasnál eltöltött időszakában minek volt köszönhető az az egység a klubnál, ami korábban nem mindig volt jellemző arrafelé?
- Talán annak, hogy Illovszky Rudi bácsival értékén kezeltük a játékosokat, olyan nem kerülhetett közénk, aki nem oda való. Több mint 200 millió forintért adtunk el játékosokat, s jellemző a hangulatra és kötődésre, hogy Sáfár, Jessy, Jován, Hámori, Simon, Koltai, Máriássy és Fischer kijelentette, idehaza nem igazolnak máshová, legfeljebb külföldre.

- Az előző generációkkal összehasonlítva a mai futballistákat, mi a fő különbség?
- Nem kétséges, a '80-as években lényegesen képzettebbek voltak a játékosok, még korábban meg pláne. De ami a legfontosabb, régebben vagányabbak voltak a futballisták, elvitték a balhékat is, azaz vállalták önmagukat. Azóta is vallom, az igazi tehetségek deviánsak, kezelni kell őket, mert értékesek, meccseket dönthetnek el. Szeretem a vagány és őszinte futballistákat.

- Kedvenc játékosai a múltból és esetleg a jelenből is?
- Sokan voltak, nem szeretnék senkit sem kihagyni a felsorolásból, de akik hirtelen eszembe jutnak: Balatoni Sanyi, Antoni Jancsi, Filó Laci, Galántai Tibi, Soós Pista, Péter Zoli, Gass Pista. Aztán Siófokon Olajos Sanyi, Győrben Hajszán Gyula, az MTK-nál Zsiborás Gabi, Balog "Róka", Keresztúri Bandi, a Vasasnál Galaschek Peti, Juhár Tamás, Váczi Zoli.

- Leglényegesebb edzői hitvallása?
- Az, hogy olyan erős a csapatom, mint a leggyengébb játékosom. Ezenkívül mindig fontosnak tartottam a helyi erőket magam mellé állítani, hiszen ők mindenkor jobban ismerik a közeget. Így lett a pályaedzőm Keszthelyen Varsányi Sanyi, Béres Laci, Zalaegerszegen szegény Szabó Rezső, Győrben Győrffy Laci, Siófokon Pusztai Laci, az MTK-nál és a Vasasnál pedig Komjáti Bandi. Utóbbival speciel manapság is oktatjuk a fiatalokat, lábteniszre.

- Mire gondolt, amikor kinevezték kapitánynak?
- Felemelő érzés volt, igaz, egy szavam sem lehetett volna, ha Egervári Sanyira vagy Nyilasi Tibire voksol az elnökség. Természetesen rögtön eszembe jutott a feleségem, Ági, aki Keszthelyen a családi bázist tartja fenn, és vezeti az ott lévő sportboltunkat, no meg persze 20 esztendős Ági lányom, ő Pesten végzi az Idegenforgalmi Főiskolát, és a keszthelyi ifiben futballozó 14 éves Ákos fiam is. Mi tagadás, nagy megtiszteltetés a kapitányság, egyben hatalmas felelősség is, hiszen a sportágra idehaza nagyon érzékeny a közvélemény.

- Az U21-es csapatból kik kerülhetnek fel az A válogatottba?
- Veszélyes lenne neveket mondani, elvégre gondoljon bele, a ferencvárosi Gera és Gyepes, az angyalföldi Zabos, a videotonos Tóth Balázs soha nem volt korosztályos válogatott, az U21-es együttesnek azonban komoly értékei. Vagyis nem tudni, a jelenlegi fiatalok mikor robbanak be, pillanatnyilag bárki felkerülhet az A válogatotthoz, hiszen akadnak hiányposztok. Ami biztos: az olaszok elleni parmai meccs az etalon, ennek alapján lehet bekerülni a csapatba.

- Tudta, hogy személyes sorsát illetően is sok múlik az említett parmai meccsen?
- Miért is tagadnám, tisztában voltam vele, hogy a játékosokkal együtt az én jövőmet is komolyan befolyásolja az olaszországi produkció és nyilván az eredmény is.

- Tud valami biztatót mondani a szurkolóknak?
- Biztos továbbjutást nyilvánvalóan nem ígérhetek a januárban sorsolandó Eb-selejtező csoportunkból, egyet viszont biztosan állíthatok: aki a közelembe kerül, legyen az játékos vagy a stáb bármely tagja, szerénynek kell lennie, mint az eredményeink, vagy másképp, mint a sportág jelenlegi állapota.

Bánki József

Korábban: