Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa sorsolása nem kímélte a nagycsapatokat, hiszen a potenciális végső győztesek közül többet is összehozott egymással már a harmadik fordulóban. A legutóbbi két BL ezüstérmese, a Valencia CF például a BL-ből frissen kiesett Celtickel került össze, a másik skót óriás, a Rangers FC ellenfele a francia Paris-SG lesz, míg a Lille OSC, amely alaposan megnehezítette a nagyok dolgát a Bajnokok Ligájában, az anyagi gondokkal küszködő Fiorentina ellen játszhat majd.

Akárcsak az utóbbi két esztendőben, a Bajnokok Ligája első csoportfázisában a harmadik helyen végzett gárdák csak a BL-től búcsúztak, a nemzetközi kupaporondtól nem, hanem az UEFA-kupában a legjobb 32 között folytathatják szereplésüket.

A skót Celtic szépen vett búcsút a legrangosabb kupasorozattól, hiszen az utolsó fordulóban egy parádés meccsen legyőzte a Juventust, de a Keltáknak az UEFA-kupában is szükségük lesz minden tudásukra, ha tovább akarnak jutni, hiszen ellenfelük a rendkívül erős Valencia lesz. A spanyolokat előzetesen a végső győzelemre is esélyes gárdák közé sorolták, és egyelőre ennek megfelelően is szerepeltek, hiszen még nem találtak legyőzőre, és a legutóbbi fordulóban a lengyel Legia Warszawát hazai pályán 6-1-re győzték le. Ennek ellenére nehéz lenne megjósolni, hogy ebből a párosításból ki fog továbbmenni, a spanyolok mestere, Rafa Benítez szerint mindenesetre a skótoknak több okuk van tartaniuk tőlük, mint nekik a britektől.

A többi, BL-ből búcsúzó gárda valamivel jobban járt, bár a Borussia Dortmundnak nem árt vigyázni a dán FC Köbenhavn ellen, hiszen a koppenhágai együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjében hazai pályán legyőzte az olasz Laziót, és a legutóbbi körben az UEFA-kupában a holland Ajax Amsterdamot verte ki. Minderre a németek edzője, Matthias Sammer is igyekezett felhívni a figyelmet, míg a BVB menedzsere a pénzügyi oldalát látta a sorsolásnak: ő ugyanis annak örült, hogy várhatóan sok dán szurkoló látogat majd el a Westfalen-stadionba.

A Lokomotiv Moszkva ellenfele az izraeli Hapoel Tel-Aviv, azaz Pisont István és Halmai Gábor együttese lesz, és a Chelsea-t kiejtett szentföldiektől különösen a kapus, a londoniak ellen remekül védett Shavit Elimelech bízik abban, hogy egy jó nemzetközi szereplés hatására akár még külföldre is igazolhat. A Chelsea elleni találkozót követően mindenesetre Michael Owen menedzserével látták beszélgetni.

Két patinás egyesület találkozik majd a Sporting Lisboa és az AC Milan párviadalában, és a két találkozó különösen a milánóiak irányítója, Ruí Costa számára lesz érdekes, hiszen ő korábban a Sporting fő riválisánál, a Benficánál futballozott, mielőtt Olaszországba tette volna át a székhelyét. A portugál csapat edzőjét, Bölöni Lászlót nem is olyan régen még sok kritika érte, de a múlt héten a gárda kiválóan játszott, az UEFA-kupában például a svéd Halmstads BK-t 6-1-re verte. A Milan edzője, Fatih Terim főleg a brazil gólzsákra, Mário Jardelre hívta fel a figyelmet, igaz, a török szokása szerint megint visszafogottan nyilatkozott: "A Sportingnál szerepel Jardel, Joao Pinto és Beto, míg nálunk Ruí Costa, Filippo Inzaghi és Sevcsenko, de a nevek még soha nem tudtak meccset nyerni."

Ugyancsak nagy múltú összecsapás lesz a Paris Saint-Germain és a Rangers FC párviadal, de a skótok máris vesztesen kerültek ki egy versengésből - igaz, nem a PSG-vel, hanem a Celtickel szemben. A másik glasgow-i gárda sorsolása ugyanis megegyezett a Rangersével, vagyis mindkét együttes a visszavágót játszotta volna otthon, és ennek elkerülése érdekében a Rangersnek kellett kitérnie. A szabályok szerint ugyanis ilyenkor a magasabban rangsorolt gárda élvez elsőbbséget, jelen esetben a skót bajnok, a Celtic.

Honfitársaink közül Halmai és Pisont mellett még Király Gábor és Dárdai Pál van versenyben a Hertha BSC-vel, és a berliniek viszonylag tűrhető sorsolást kaptak, hiszen ellenfelük a svájci Servette lesz, ráadásul a német csapat játszhatja otthon a visszavágót. Nem véletlenül nyilatkozta a berliniek menedzsere, Dieter Hoeness a sorsolást követően: "Ez az ellenfél lehetővé teszi, hogy elérjük a szezon előtt kitűzött célt, vagyis hogy jövőre is versenyben legyünk az UEFA-kupában."

A Hapoel Tel-Aviv mellett a második forduló legnagyobb meglepetését a cseh Slovan Liberec okozta a spanyol Celta Vigo kiverésével, és a libereci gárda a harmadik körben is egy hispán együttes ellen léphet pályára. A csehek ellenfele a Bajnokok Ligájából kiesett RCD Mallorca lesz, és a sorsolás híre nem okozott osztatlan lelkesedést a Slovannál. "Messzire kell utazni, az ellenfél nem könnyű, de ugyanakkor nem is elég közönségvonzó" - foglalta össze a véleményeket a Liberec középpályása, Václav Kolousek.

A párosítás: PAOK Szaloniki (görög) - PSV Eindhoven (holland), Fiorentina (olasz) - Lille OSC (francia), Valencia CF (spanyol) - Celtic FC (skót), Servette (svájci) - Hertha BSC (német), Ipswich Town (angol) - Internazionale (olasz), Rangers FC (skót) - Paris-SG (francia), Feyenoord (holland) - SC Freiburg (német), AEK Athén (görög) - Litex Lovecs (bolgár), Grasshoppers (svájci) - Leeds United (angol), Bröndby IF (dán) - AC Parma (olasz), Girondins Bordeaux (francia) - Roda JC (holland), Slovan Liberec (cseh) - RCD Mallorca (spanyol), Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - Lokomotiv Moszkva (orosz), FC Köbenhavn (dán) - Borussia Dortmund (német), Sporting Lisboa (portugál) - AC Milan (olasz), FC Bruges (belga) - Olympique Lyon (francia). Az első mérkőzéseket november 22-én, a visszavágókat december 6-án rendezik.

Az esélyek a végső győzelemre a William Hill fogadóiroda szerint: AC Milan 5/1, Internazionale 6/1, Leeds United 6/1, Valencia CF 7/1, Borussia Dortmund 9/1, AC Parma 12/1, Hertha BSC 16/1, Girondins Bordeaux 22/1, Olympique Lyon 22/1, PSV Eindhoven 22/1, RCD Mallorca 22/1, Paris-SG 25/1, Lille OSC 25/1, Celtic FC 28/1, AEK Athén 33/1, Rangers FC 33/1, Fiorentina 33/1, LokomotivMoszkva 40/1, Feyenoord 40/1, SC Freiburg 66/1, Sporting Lisboa 66/1, FC Bruges 80/1, Bröndby IF 100/1, Slovan Liberec 100/1, Ipswich Town 125/1, PAOK Szaloniki 125/1, FC Köbenhavn 125/1, Hapoel Tel-Aviv 150/1, Servette 150/1, Roda JC 200/1, Litex Lovecs 200/1, Grasshoppers 200/1.

Korábban:

Halmaiékat ünnepelték

Dárdai elégedett a sorsolással

Esélyesek búcsúztak az UEFA-kupától