Vágólapra másolva!
Ahogy mifelénk mondani szokás: nem semmi, ha az ellenfél edzője, a kiadós vereség dacára, élvezi a rivális játékát. Márpedig Kisteleki István, az Újpest trénere a szombati derbi után nem titkolta, a bombaformában lévő MTK látványos produkciója, bármilyen fura, a sportág jelenlegi helyzetében örömmel tölti el, s bizony csapatának az önfeledten labdázó Illésék ellen pillanatnyi esélye sem volt a pontszerzésre.

Apropó Illés! Az MTK fontembere, aki hihetetlenül népszerű a Hungária körúton, hetek óta nincs éppen csúcsformában, persze meccsenként egy-két gólpasszra még így is jó, ám a mostani kék-fehér együttes olyan egységes és attraktív, hogy a közepesen produkáló sztárját is könnyedén "elviseli". Ám a listavezető legnagyobb erénye mégis az, hogy elemi erővel törekszik JÁTÉKRA. Igen, így nagybetűvel, hiszen Bognár György, a honi mezőny egyik legfiatalabb, ugyanakkor legbátrabb edzőjeként mindig kezdeményezésre bíztatja játékosait. Mint tette például az Újpest ellen, amikor is 1-0-ás félidei vezetésnél is további támadásokat követelt meg a csapatától.

Valljuk be, mifelénk hasonló esetben a trénerek zöme őrizve az előnyt és a kontrákra sepkulálva általában "visszaállítja" együttesét. Tisztelet a kivételeknek, mindenesetre az MTK dübörgő menetelésében óriási szerepe van a bátor taktikának, a pontos passzokra és a széleken a mögékerülésre apellálló stílusnak, igaz, ehhez minőségi játékosállomány is szükségeltetik, ami az MTK-nál adottnak tekinthető, ráadásul a kékeknél ideális a fiatalok és idősek aránya a csapaton belül. Az Újpest ellen ragyogóan futballozó MTK hatékonyságát pedig nagyban befolyásolja a középpályán tarthatatlannak bizonyuló Madar Csaba és Füzi Ákos. Madar, műtét után, hosszú sérüléséből épült fel, s 250. bajnokiját igazán emlékezetes teljesítménnyel ünnepelhette, de a lilák ellen még rajta is túltett a két gólt szerzett Füzi, aki méltán készülhet örömmel és önbizalommal a válogatott kerettel a macedónok elleni szerdai fellépésre.

- Sokan arra várnak, hogy előbb-utóbb kipukkad az MTK, erre az Újpest ellen még inkább tudták fokozni a tempót.
- Valóban jól futballoztunk a lilák ellen, ám az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mivel az Újpest is próbált támadni. Ezért is lett jó mérkőzés, hiszen ezáltal volt területünk, s ez fekszik a stílusunknak.

- Edzőjük, Bognár György tántoríthatatlan támadótaktikájának mekkora szerepe volt a mostani sikerben?
- Óriási, hiszen szinte maradéktalanul bejöttek az elképzelései. Konkrétan, hogy Mónos Tomi és jómagam vigyük ki a szélekre a játékot, de szerencsére a keret összetétele is alkalmas a sok passzra épülő, akciókat erőltető taktikánkra.

- A meccs előtt érezte, hogy ilyen jól megy majd a foci, s két gólt is szerez?
- Noha kellő önbizalommal léptem én is pályára, de ennél fontosabb, hogy bejöttek a cseleim, s zömében nem a mezőnynek háttal kellett átvennem a labdákat, s területem is akadt a sprintekre. Ezúttal tényleg élveztük a futballt.

- Remeklése mennyiben befolyásolhatja válogatottbeli bemutatkozását, amire akár már szerdán, Macedónia ellen is sor kerülhet?
- Gellei Imre szövetségi kapitány nyilván figyelembe veszi az Újpest elleni produkciót is, de őszíntén mondom, ha a macedónok ellen nem lesezek a kezdőcsapat tagja akkor sem keseredek el. Huzamosabb ideig jól kell játszanom, s akkor biztosan helyem lehet a válogatottban, ami, nem mellékesen, régi vágyam.

- Sokak szerint már most oda lehet adni az MTK-nak az aranyérmet.-
Én meg azt mondom., legyünk csak szerények, s törekedjünk minél jobb futballra.

Bánki József