Vágólapra másolva!
Az európai topligák közül egyedül a spanyolban rendeztek fordulót a hét végén, és a Primera División 12. játéknapja bővelkedett a meglepetésekben. Az alsó házban szereplő csapatok ellen pályára lépett Deportivo és Real Madrid hiába reménykedett könnyű győzelmekben, mindkét sztárklub vereséget szenvedett, a Celta Vigo pedig az utolsó tíz percben kétgólos előnyt adott le az Athletic Bilbao ellen. A forduló nagy győztese így az FC Barcelona lett, amely a Valladolid elleni 4-0-val feljött a második helyre.

A pocsék szezonkezdet után a Real Madrid együttese egyre inkább kezdett összerázódni, hiszen legutóbbi két meccsét megnyerte, és öt találkozó óta veretlennek mondhatta magát. Ilyen előzmények után az idei szezonban otthon katasztrofálisan szereplő Zaragoza ellen a királyi gárda számára csak a győzelem lett volna elfogadható, de a zaragozaiak alaposan felszívták magukat Raúlék ellen.

A Madrid ezúttal sem a legjobb összeállításában lépett pályára, a nemzetközi kötelezettségek miatt Zidane, Makalele és Roberto Carlos hiányzott, de a fővárosiaknál így is klasszisok egész sora szerepelt. Ennek ellenére a Zaragoza szerzett vezetést Yordi szép kapásgóljával, amit azonban Raúl a szünet után egalizálni tudott, ötödik gólját szerezve az idényben. Úgy tűnt, pontosztozkodás lesz a csörte vége, de a hazaiak paraguayi középpályása, Roberto Acuna, aki a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkről utazott haza a mérkőzés kedvéért, máshogy gondolta: a ráadás perceiben majd negyven méterről szánta el lövésre magát, és a labda a kissé kinn álló Casillas feje felett a hálóba vágódott.

Nem járt sokkal jobban a Deportivo sem, amely az utolsó előtti helyen szerénykedő Teneriféhez látogatott. A corunai együttes ebben az idényben egyszer már vereséget szenvedett az egyik sereghajtótól, pár héttel ezelőtt a Rayo Vallecano tréfálta meg, és most a Tenerife ellen voltak képtelen a pontszerzésre. A hazaiak legjobbja az argentin csatár, Bruno Marioni volt, aki nemrégiben szintén belekeveredett az útlevél-hamisítási botrányba, és ezért heteket kellett hazájában töltenie, hogy rendezze ügyét. A Deportivo szurkolói most minden bizonnyal azt gondolják: bárcsak maradt volna még pár napig!

A Celta Vigo a múlt héten veszítette el veretlenségét, és hazai pályán az Athletic Bilbao ellen a galíciaiak mindenképpen javítani szerettek volna. Úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog nekik, hiszen tíz perccel a lefújás előtt még két góllal vezettek, a Balaídos-stadionban helyet foglaló drukkerek (köztük pár, Mosztovojt és Karpint éltető orosz katona) legnagyobb örömére. Az idegenben ebben a szezonban remeklő Bilbao azonban nem adta fel, és három kísértetiesen hasonló találattal (mindegyik alkalommal a jobb oldalról érkezett egy beívelés, amit közvetlen közelről juttattak a hálóba) megfordította a találkozót.

A forduló során egyébként nem csak a játékvezetők, hanem az asszisztensek is főszerephez jutottak, hiszen több meccsen is megesett, hogy a bíró a partjelző segítségét kérte egy tizenegyes-gyanús eset megítélésében. Az Osasuna-Valencia meccsen például a játékvezető először megítélt egy büntetőt, ám asszisztense meghallgatása után kifelé ítélt szabadrúgást, és sárga lapot adott a magát feldobó támadónak, míg az Alavés-Espanyol találkozón hosszas hezitálást követően csak szabadrúgást ítélt egy, közvetlenül a tizenhatos vonalánál elkövetett szabálytalanság után.