Vágólapra másolva!
Fantasztikus évet zárt a Bayern München: elhódította a Bajnokok Ligája serlegét, ismét megnyerte a Bundesligát, pénzügyi mérlegük az egekben szárnyal. A dúsgazdag német klub azt tervezi: ezentúl csak német játékosokat igazol, és arra buzdít, hogy a Bundesliga-csapatok állományának legfeljebb a fele legyen idegenlégiós.

Fotó: EPA
Kis túlzással azt mondhatnánk: a Pizarro-féléknek nem lesz helye a Bayernben
Bayern München

"Fantasztikus sikereket értünk el, a gazdasági mutatók egészen parádésak, de a pályán mutatott teljesítményre is joggal lehetünk büszkék" - mondta a "Császár". "Ottmar Hitzfeld vezetőedző és a szakmai stáb valamennyi tagja kiváló munkát végzett. A Bajnokok Ligája-serleg 25 év után visszakerült a helyére: nagyon jól mutat a klubházban, s mindent elkövetünk azért, hogy nálunk is maradjon. A döntő 90 percére kölcsönadjuk, addig bárki megtekintheti, utána visszahozzuk Münchenbe. "

Az egyesület a jövőben részvénytársasági formában működik, de ehhez az alapszabály módosítása szükséges. Erre február 14-én, rendkívüli közgyűlésen kerül sor.

Hitzfeld szerint a Bundesligában szereplő csapatoknak meg kellene egyezniük arról, hogy a következő idénytől minden mérkőzésre legalább kilenc német játékost neveznek. A Bayern vezetőedzője úgy véli, csak így lehet eredményesen segíteni az utánpótlásnevelést.

"A válogatott azért szerepelt az utóbbi időben a vártnál gyengébben és kényszerült világbajnoki pótselejtezőre, mert a Bundesligában egyre kevesebb a német játékos. Tudom, hogy nem lehet szabályban rögzíteni az idegenlégiósok számának korlátozását. Úgy gondolom azonban, hogy a sikeres 2006-os világbajnoki szereplésre már most el kell kezdeni a felkészülést és ez egy ésszerű lépés lenne. "

Hitzfeld biztos benne, hogy a kluboknak nem okozhat komoly gondot az átállás. "Egy 19-20 éves tehetséges német játékos szerződtetése nem kerül többe, mint egy idősebb külföldi leigazolása. Nem kérek lehetetlent, a meccsekre 18 futballistát lehet nevezni, talán megoldható, hogy kilencnél ne legyen több külföldi. A gyakorlatban ez minden további nélkül megvalósítható, csak a felfogáson kell változtatni. " A tréner hozzátette: a Bayern München szeretne jó példát mutatni, mostantól igyekszik kizárólag németeket szerződtetni és a mérkőzéseken is egyre több játéklehetőséget biztosítani számukra.

A következő idénytől Münchenben folytatja pályafutását Sebastian Deisler, a Hertha BSC középpályása és folynak a tárgyalások a leverkuseni Michael Ballack (egyes lapértesülések szerint vele már meg is egyeztek) és a freiburgi Sebastian Kehl megszerzéséről.

Korábban: