Vágólapra másolva!
A Kaiserslautern szurkolói számára a "futballisten", akit dalaikban így emlegettek, egészen az elmúlt szezon közepéig Olaf Marschall volt. Az ő helyét azonban tavaly ősszel átvette egy 22 esztendős fiatalember, aki még két évvel ezelőtt is csak egy volt a Fritz Walter-stadion szurkolói közül. A neve Miroslav Klose, és egy év alatt nem csak a Lauternbe, hanem a német válogatottba is bejátszotta magát.

Miroslav Klose, mint a neve is mutatja, lengyel származású, és Lengyelországban is született 1978. június 9-én.

Meglehetősen sportos családban nevelkedett: édesanyja, Barbara 82 alkalommal szerepelt a lengyel kézilabda-válogatottban, míg édesapja, Josef maga is futballista volt.

A család később Németországba költözött, ahol Miroslav először a tornával kacérkodott, de hamar átváltott a labdarúgásra, és a helyi Blaubach Diedelkopfban játszott.

Tornász előképzettségét azonban ma sem tagadja meg, minden egyes gólja után Hugo Sánchez módjára szaltózni szokott.

A helyi csapatból tizenévesen a Homburg együttesébe került, amely akkor a harmadik vonalban szerepelt, és az 1998–99-es szezonban 18 meccsen pályára is lépett színeiben, de mindössze egyszer volt eredményes.

Ennek ellenére a Kaiserslautern felfigyelt rá, és leigazolta, egyelőre csak az amatőrcsapatba. Meglehetősen jól futballozott ott is, de amikor 2000 januárjában fel akarták vinni a profik közé, visszautasította a klub ajánlatát, mivel úgy érezte, hogy magasabb fizetést érdemel, mint amennyit adni szerettek volna neki. Fél évvel és majd húsz góllal később, amit az amatőrök között rúgott, már megkapta, amit kért, és így aláírt.

A harmadik fordulóban a VfB Stuttgart ellen be is mutatkozott a Bundesligában, de Otto Rehhagel még középpályásként vetette be. Az új tréner, Andreas Brehme azonban csatárként számított rá, és innentől kezdve nem volt megállás: hat gól az élvonalban, és további kettő az UEFA-kupában elég volt ahhoz, hogy az év legnagyobb felfedezettje legyen Németországban.

A Nationalefben sem akárhogyan mutatkozott be: első mérkőzésén az albánok elleni vébéselejtezőn márciusban győztes gólt szerzett, majd pár nappal később a görögök ellen is betalált. A jelenlegi szezon elején ugyan kevésbé ment neki a játék, de most ismét megtalálta régi formáját, és a legutóbbi két meccsen négy gólt ért el.