Vágólapra másolva!
"Még mindig az a legfőbb célunk, hogy bennmaradjunk az élvonalban" - mondta Luca Campadelli, az olasz labdarúgó-bajnokság második helyén álló újonc Chievo elnöke.

A veronai együttes vasárnapig listavezető volt, s idei harmadik 3-2-es vereségével (ezúttal az AC Milan ellen) szorult kétpontos hátránnyal az Internazionale mögé a tabellán. "Remegésre késztettük a milánóiakat. Elszántságunk ismét példamutató volt, döntetlent érdemeltünk volna" - hangoztatta Campadelli, majd "megfenyegette" az új éllovast: "Tizenöt napon belül megelőzzük őket!"

Az elnök azt is kiemelte, hogy még mindig erősen figyelik a tabella hátsó régióját, ezért kiemelt fontosságú lesz a következő fordulóban a tizenharmadik helyen álló Lecce elleni hazai találkozó.

Ajánlat:

A Serie A állása

Korábban: