Társoldalunk:

Hazai Chelsea-vereség

A Charlton Athletic hamar visszarángatta a földre a Chelsea szurkolóit, akik a hét végi, Manchester ellen aratott idegenbeli fölényes győzelem után már ismét a bajnoki esélyekről kezdtek ábrándozni. A Kékek ugyanis hazai pályán szenvedtek vereséget londoni vetélytársuktól a hatodik fordulóból elmaradt találkozón, és így nem tudtak feljebb lépni a tabellán. A másik szerdai meccsen a West Ham és az Aston Villa keretbe foglalta a kilencven percet, hiszen a gólok az első és az utolsó percben születtek.

A Chelsea egy öt mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot követően fogadhatta a Charlton Athleticot, és egy hazai győzelemmel egészen a dobogó harmadik fokáig léphetett volna előre jelenlegi hatodik helyéről. Claudio Ranieri csak egy helyen változtatott a MU elleni csapaton, Graeme le Saux helyett Boudewijn Zenden lépett pályára, vagyis a mester a támadóbb variációt választotta.

A tervből azonban nem sok valósult meg, mert a Chelsea nem tudott olyan lelkesedéssel futballozni, mint a hét végén, Jimmy Floyd Hasselbainket pedig a vendégek védői teljesen kikapcsolták a játékból. Ranieri szokásához híven a szünetben cserélt (az olasz tréner cseréinek nagy részét a félidőben szokta végrehajtani), ám a pályára küldött Gianfranco Zola sem tudott új életet lehelni a hazaiak támadójátékába.

És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a vendégek egy szabadrúgást követően megszerezték a vezetést, és mint kiderült, a győzelmet is: Kevin Lisbie az utolsó percben fejelt a hálóba. A fiatal csatárnak ez volt a második élvonalbeli találata, és az első is három pontot ért a második fordulóban az Ipswich ellen. A Charlton így még mindig veretlen a londoni csapatok ellen, pedig már játszott az Arsenallal és a Tottenhammel is.

Tovább folytatódott viszont az Aston Villa negatív sorozata, a bajnokságot remekül kezdő birminghamiek immár öt mérkőzés óta képtelenek nyerni. Pedig jobban nem is kezdődhetett volna számukra a West Ham elleni találkozó, hiszen Dion Dublin már az első percben megszerezte számukra a vezetést, és az első félidőben valósággal lefocizták a pályáról a Kalapácsosokat. Újabb gólt azonban nem tudtak szerezni, a szünet után pedig beleerősített a hazai csapat. A 65. percben tizenegyeshez is jutottak, ám a csapatkapitány, az olasz Paolo di Canio túl nagyképű akart lenni, és amolyan Panenka-módra hajtotta végre a büntetőt, amit a vendégek portása, a sérült Peter Schmeichelt helyettesítő finn Peter Enckelman megfogott. A Villa azonban végül mégis csak egy ponttal utazhatott haza, mert az otthoniak legjobb játékosa, a fiatal Jermaine Defoe az utolsó percben kiegyenlítette az állást. Az utánpótlás-válogatott csatárnak ez volt a harmadik gólja az élvonalban.

Chelsea FC - Charlton Athletic 0-1
London, Stamford Bridge, 33 054 néző
vezette: Gallagher
gól: Lisbie (88.)

West Ham United - Aston Villa 1-1
London, Upton Park, 28 377 néző
vezette: Dean
gól: Defoe (90.), ill. Dublin (1.)

Ajánlat:

Az angol bajnokság állása

Korábban:

A Chelsea kiütötte a Manchestert