Vágólapra másolva!
Eredetileg már a keddi napon szerették volna kinevezni Kiss Lászlót a Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára.

A legutóbb Kaposváron tevékenykedő Kiss egyelőre azért nem lehet a Fáy utcaiak trénere, mert Komjáti András, a piros-kékek jelenlegi szakvezetője még nem fogadta el a szakmai igazgatói felkérést. Mi több, megeshet, hogy nem is fogadja el, bár az angyalföldi elöljárók erősen kapacitálják erre.

A hezitálást erősítheti, hogy Komjáti nem akar Kiss László mellett tevékenykedni, hiszen a direktori pozíció eleve kizárná az első csapat szakmai munkájába való beleszólást. Ráadásul, amennyiben felmentenék a tisztség alól, Komjátinak komoly lelépési összeg, információnk szerint 10 millió forint járna.

Az edzőváltás ügyében folyamatosan zajlanak az egyeztetések a Vasasnál, de ami biztos, a jövőben Kiss László felel majd az NB I-es együttesért. Elképzelhető, hogy olyan formában, miszerint Kiss lenne a szakmai igazgató és Komjáti maradna az edző, de ezt többen ellenzik, mivel mindez abszolút egészségtelen légkört eredményezne a különben is nehéz helyzetben lévő csapat háza táján.

Bánki József

korábban: