Vágólapra másolva!
Sopronban kedd délután bemutatkozott az új tréner, a másodosztályú  REAC-tól érkezett Simon Tibor, a Ferencváros korábbi labdarúgója.

- Miért éppen a soproniak mellett döntött, hiszen akadt más ajánlata is?
- Három érv szólt amellett, hogy Sopronba írjak alá. Az egyik, hogy a városban imádják a futballt és népszerűségében szeretnék a kosárlabdához hasonlóan felfuttatni. A másik egyértelműen a klub stabil gazdasági háttere, a harmadik pedig a kifejezetten jó játékosállomány. A Szabados, Csiszár, Somogyi, Tóth Mihály tengelyre ugyanis lehet építeni.

- A hat közé kerülést mennyire várják el az elöljárók?
- Konkrétan nem fogalmazódott meg ez az elvárás. Az viszont igen, hogy a csapatnak nyugalomra van szüksége. Tavasszal mindenképpen javítani kell a hazai mérlegen is, hiszen tizenegy otthoni fellépésből mindössze hármat nyert meg a Matáv.

- Mi a minimális cél tavasszal?
- Mivel több csapatnál is edzőváltás történt, a keretek majdnem mindenütt erősödnek, nekünk sem lehet más célunk, mint egy masszív, erős együttes kialakítása. Nagyon szeretném viszont, ha az előttünk álló tavaszi szezon nem rólam, hanem a csapatról és a soproni játékosokról szólna. Ezért mindent meg is teszek majd.

Vörös Sándor, a felügyelő bizottság elnöke ezek után elmondta, hogy miután rendezték Reszeli Soós Istvánnal szemben a tartozásukat, és felbontották a tréner szerződését.

Hétfő délelőtt tárgyalta volna a Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága Reszeli, a fegyelmi bizottság által március 4-ig eltiltott soproni vezetőedző ügyét, ám dr. Tóth Sándor elnök vezetésével a testület úgy döntött, újabb tanúk kihallgatása szükséges az ítélethozatalig.

Az újabb tárgyalást december 21-re tűzték ki, amit Reszeli is tudomásul vett, eközben felvette a kapcsolatot a soproni vezetőséggel, jelezvén, felőle akár már most megnyílhat az út az új tréner kinevezéséhez, viszont a járandóságához ragaszkodik.

Ez már csak azért is lényegbevágóan fontos volt, mert a szabályok szerint a klubok csak úgy szerződtethetnek új vezetőedzőt, ha a korábbival szemben nincs fizetési elmaradásuk.

Bánki József