Vágólapra másolva!
Az őszi bizonyítványok kiosztása után immár sokadszorra kiderült: a magyar futball klubszintű elöljárói igen türelmetlenek a vezetőedzőkkel, ha nem jönnek a várt eredmények. Ezt az utóbbi napok eseményei is igazolták, hiszen annyi edzőváltás történt az őszi idényben (de főleg az elmúlt néhány napban), hogy azt szinte megszámlálni is nehéz.

Fotó: SZTÁR Sport
Szurgent Kispesten úgy érezte, hogy nem tudja megfelelően motiválni a játékosokat
visszavették a csapathoz
Komjáti András vette át a horvát helyétKiss Lászlót nevezték ki

Szeptember 10-én Kispesten Szurgent Lajos - miután csapata 7-2-re kikapott az Újpesttől - lemondott, mert "úgy érezte, hogy nem tudja megfelelően motiválni a játékosokat". Utódja Glázer Róbert lett, akivel a piros-feketék már jobban szerepeltek, jelenleg 26 ponttal a felsőházba-jutás küszöbén, azaz a hetedik helyen állnak a táblázaton. Ám meglehet, a sikeresebb edző sem marad a Kispestnél, ugyanis az Újpesttől - szintén a napokban - elküldött Kisteleki István helyét éppen ő foglalhatja el. Ez még csak feltételezés, ám az biztos, hogy Kisteleki - aki ellen a szurkolók különféle transzparensekkel tüntettek az utóbbi időben - csakúgy, mint Komjáti a Vasasnál, posztot váltott a lila-fehéreknél: ezentúl sportigazgatóként tevékenykedik a Megyeri úton.

Fotó: SZTÁR Sport
A győri szurkolók a leggyengébb láncszemnek nevezték Varga Zoltánt
Botrány viszont volt körülötte bőven
Utódja Tamási Zsolt lett

A Haladás jól kezdte az idényt, ám később a veretlen, de nyeretlen sorozattal előrukkoló csapatnál is megelégelték az eredménytelenséget. A mára már kiesőhelyen álló szombathelyi csapat új edzőjének Keszei addigi segítőjét, Nagy Mihályt választották november 26-án. A napokban Szombathelyen kijelentette a vezetőség: új edző (a legnagyobb esélyes Détári Lajos) és öt új játékos érkezhet a vasiakhoz. Ez is jelzi, a mostani edző munkájától sincsenek elragadtatva a Haladásnál.

Újra elérkeztünk a jelenhez, illetve a közelmúlthoz: az utóbbi napokban nem kevesebb, mint öt edzőcsere történt a hazai élvonalban (ha a Haladás vezetőinek az igényeit - avagy a november 26-i tényleges "cserét" - is hozzácsatoljuk az öt edzőváltáshoz, akkor szembetűnő: a bajnokság őszi idényének a végeztével minden második első osztályú csapatnál trénert váltottak néhány nap leforgása alatt), ami rekordnak számít. Ha nem is a mennyiség, hanem inkább az előbb említett arányok tekintetében.

Időrendi sorrendben - bár csak órányi differencia van az utolsó négy edzőmenesztés közt - a debreceni edzőkeringő következik: meglehet, Pajkos János az utóbbi hetek eredményeit leszámítva magyar szinten sikert sikerre halmozott a cívis városban, mégis menesztették. A Videoton elleni Magyar Kupa-győzelem után az UEFA-kupában egy igazi nagyágyú ellen sikerült bravúrt elérniük Bajzátéknak, hiszen igaz, a Bordeaux-tól idegenben a tartalékos Loki 5-1-re kikapott, ám az Oláh Gábor utcai stadionban a visszavágón olyan eredményt értek el, amelyre Európában is felfigyeltek. Történt ugyanis, hogy a flegmán játszó, világbajnokokat is (Dugarry, Ramé) felvonultató francia sztárcsapat ellen már 3-0-ra is vezetett a Loki, negyedóráig még a továbbjutásra is esélye volt. A vége sajnos "csak" 3-1 lett, ám a magyar foci mostani helyzetét figyelembe véve ez is igen nagy siker. Az edzőváltás témájához visszatérve: a DVSC az utóbbi (Pajkos számára kritikus) időben, bár nem játszott rosszul, de a győzelem szinte mindig elmaradt. A sok döntetlen pedig "meggyőzte" a vezetőket arról, hogy megérett az edzőcsere. A kispadon a Békéscsabáról dicsőségesen távozó Dajka László követte Pajkost.

Fotó: SZTÁR Sport
Sopronban sokáig arról folyt a vita, hogy vajon milyen tevékenységtől tiltották el Reszelit
Simon Tibor vette át a helyét

Az előző szezon eredményeit nem tudta megismételni a Fradival Csank János
tizenegyesekkel estek ki a Hajduk Split ellena Várszegi Gábor vezette Fotex Rt.Garami-Keller-Pölöskei triumvirátus követte

A tizenkét csapat közül négynél - stílszerűen az első négy helyezettnél - nem történt változás. Bognár György az MTK, Bozsik Péter a Zalaegerszeg, Egervári Sándor a Dunaferr, míg Várhidi Péter a Videoton csapatát vezetheti - egyelőre - zavartalanul.