Vágólapra másolva!
Szerdán három mérkőzést is rendeztek Angliában az élvonalbeli csapatok részvételével: a Premier League-ből két elmaradt találkozót pótoltak be, illetve sor került a ligakupa egyik negyeddöntőjére is. Utóbbiban a Chelsea diadalmaskodott a Newcastle ellen, míg a bajnoki mérkőzéseken a Manchester United javított valamit helyezésén, a listavezető Liverpool viszont nem bírt a Fulhammel.

A Manchester United legutóbbi három mérkőzését elveszítette a Premier League-ben, de a Derby elleni találkozónál jobb alkalom nem is lehetett volna a javításra, hiszen a Kosok a 18. helyen álltak a tabellán, és már hetek óta nem tudtak nyerni. Alex Ferguson ezúttal is csak a kispadra ültette David Beckhamet, és a védelemben a kezdő tizenegyben szavazott bizalmat a fiatal O'Shea-nek, a csatársorban pedig Ole-Gunnar Solskjaer kezdett Ruud van Nistelrooy partnereként.

Ez utóbbi húzás tökéletesen bejött, hiszen a norvég támadó már a hatodik percben megszerezte a vezetést a manchesterieknek. A Vörös Ördögök megérezték, hogy ezen a találkozón visszanyerhetik szurkolóik bizalmát, nekiestek ellenfelüknek, és három perc elteltével már 2-0 volt az állás. Az első félidőben nem született újabb találat, a második játékrészben viszont folytatódott a gólszüret, amiből Solskjaer, Van Nistelrooy és Scholes vette ki a részét. Beckham a kispadról nézte végig a találkozót, Fabien Barthezt viszont húzódás miatt hét perccel a lefújás előtt le kellett cserélni.

Hiába nyert kapott gól nélkül a Manchester, Phil Neville - aki maga is a védősor tagja - csapata védelmét kritizálta: "A sérülések miatt valóságos átjáró ház a hátsó sor. A legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk megfelelő képességű játékosokkal pótolni a hiányzókat. Ennek ellenére bízom abban, hogy hamarosan talpra áll a csapat és végül mégis megnyerjük a bajnokságot."

A Liverpool tovább növelhette előnyét a tabella élén, és ezt meg is tette, de a Vörösök a várt három helyett csak egy ponttal léptek meg. A hazai gárda ugyan végigtámadta a találkozót, ám a Fulham holland kapusa, Edwin van der Sar ihletett napot fogott ki, és lehetetlen volt neki gólt rúgni - pedig Michael Owen pályafutásának századik liverpooli találatát szerette volna elérni. A szerencse is elpártolt a 'Pooltól, hiszen Steven Gerrard és Gary McAllister is a kapufát találta el.

A ligakupában tovább folytatódott a Newcastle londoni átka, a Szarkák ugyanis immár 29 mérkőzés óta képtelenek nyerni a fővárosban. Ezúttal a Chelsea volt az ellenfelük, és a két gárda igencsak kiegyensúlyozott találkozót játszott. Már-már úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség a továbbjutás eldöntésére, ám az utolsó percben jött a Kékek gólvágója, a holland Jimmy Floyd Hasselbaink, és az elődöntőbe lőtte egyesületét.

Manchester United - Derby County 5-0
gól:
Solskjaer (6., 58.), Roy Keane (9.), Van Nistelrooy (62.), Scholes (88.)

Liverpool FC - Fulham FC 0-0

Ligakupa:
Chelsea FC - Newcastle United 1-0
gól:
Hasselbaink (90.)