Vágólapra másolva!
A Bundesligában megszokhattuk, hogy mind a Hertha BSC, mind a Werder Bremen remekül menetel idén, így érdemes beszélni Király Gáborról, Dárdai Pálról és Lisztes Krisztiánról. No, meg a bajnok Bayernről, amelybe hét hónap után tér vissza Jens Jeremies.

A Hertha a listavezető Leverkusent fogadja, reményeink szerint győzelmi esélyekkel. Ami a múltat illeti, Berlinben eddig húsz alkalommal csapott össze a két együttes és mindössze háromszor nyert a Leverkusen.

Sőt, csupán két alkalommal fordult elő, hogy a Hertha nem szerzett gól a Bayer ellen. Legutóbb 4-1-re nyertek Dárdaiék, így talán érthető, hogy nem fogadnánk szívesen ellenük. A döntetlen azért reális tipp, mert a házigazda nincsen csúcsformában: a Servette ellen kiesett az UEFA-kupából, míg a német kupában csak hosszabbításban, Dárdai góljával verte a másodosztályú Frankfurtot.

A Herthában Király Gábor már felépült, ám egyelőre nem tudja kiszorítani a remek formában védő Fiedlert. Konsztantinidisz, Alves, Goor, Beinlich és Deisler továbbra is sérült. A vendégeknél Schneider az egyetlen hiányzó.

A Werder Bremen a Bayern München és a Leverkusen után a Dortmund megleckéztetésére készül, noha a Weserstadionban az utolsó 11 összecsapás közül csak négyszer tudott nyerni a Borussia ellen. Lisztes kihagyhatatlan, a német lapok hetek óta a legjobbak között emlegetik. Egyedül a hátfájásra panaszkodó Bogdanovic hiányzik majd az együttesből. A Dortmundban Reina, Addo és Metzelder sérült, míg az Amoroso, Ewerthon brazil duó újra harcképes.

A bajnok Bayern Rostockba látogat, de nem tarthat a csapattal Pizarro, Sforza, Sagnol, Salihamidzic, valamint Santa Cruz. Hazai részről Salou, Schröder, Di Salvo és Baumgart szorul kényszerű pihenőre. A két csapat eddigi összecsapásain mindössze kétszer született hazai, rostocki siker - az egyik éppen tavaly, amikor 3-2-re nyert a Hansa. Ennek ellenére a bajorok az esélyesek, főleg, hogy héthónapos kihagyás után ismét a kezdőben lesz Jens Jeremies. A válogatott középpályás a hétközi német kupa-mérkőzésen az Osnabrück ellen már játszott is.

A Rostock egyelőre tartalékedzővel készül a mérkőzésre: a december 1-jén menesztett Friedhelm Funkel utódjaként kiszemelt Armin Veh ugyanis csak a téli szünetben válik meg jelenlegi együttesétől, a másodosztályú SSV Reutlingentől. Addig Juri Schlunz a megbízott tréner.

A 17. forduló párosítása:
Szombat, 15.30:
1860 München - Borussia Mönchengladbach
Hertha - Bayer Leverkusen
Nürnberg - St. Pauli
Werder Bremen - Borussia Dortmund
Hamburg - Freiburg
Köln - Energie Cottbus
Hansa Rostock - Bayern München
Vasárnap, 17.30:
Kaiserslautern - VfB Stuttgart
VfL Wolfsburg - Schalke 04

Pincési László