Vágólapra másolva!
A France Football hagyományos választásán Michael Owen (Liverpool) kapta meg az Aranylabdát. Az angol játékos 176 szavazattal végzett az élen a spanyol Raúl Gonzalez (Real Madrid, 140) és a német Oliver Kahn (Bayern München, 114) előtt.

Fotó: Reuters
A chesteri zseni 22 évesen a csúcsra ért

Kicsit dacosan jegyezzük meg, hogy a latin lobbi azért behozta a német kapus elé Raúlt, de ebben a válogatottak szempontjából kiemelkedő eseményt nem hozó esztendőben a 22. évét december 14-én betöltő Owen teljesítménye magasan kiemelkedik. Ha feloldjuk azt a konfliktust, hogy csapatokban nyújtott teljesítményért egyéneket díjaznak, akkor a sportszociológia nyelvén fogalmazva, az egyén és a hozzá kapcsolódó közösség viszonyában Michael tette a legtöbbet Európában.

A Liverpool idén FA-kupát, Ligakupát, UEFA-kupát, angol valamint európai Szuperkupát nyert. Az FA-kupát egyértelműen ő döntötte el két góljával, s ő ejtette ki a Stadio Olimpicóban két góljával a Romát az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében, a fináléban pedig 11-est harcolt ki az Alavés ellen.

Arról nem beszélve, hogy a Bayern elleni, az európai Szuperkupáért vívott meccsen a mezőny legjobbja lett, nem mellékesen egy góllal járult hozzá a 'Pool 3-2-es győzelméhez. Azt sem tagadjuk, ha a Kahnnal való párharcait összevetjük, magasan Owen kerül ki győztesen: míg a Szuperkupáért vívott meccsen egyszer, addig a német-angol vb-selejtezőn háromszor is becsapta a német kapust.

A Mersey folyó partján egykoron meglepetést keltett, hogy Michael apja, Terry Owen, aki az Everton futballistája volt, nem a Goodison Parkba vitte a fiát, hanem az Anfield Roadra.

Az angol élvonalban 1997-ben debütált a Wimbledon ellen, s rögtön góllal mutatkozott be. Az idényben 21 gólt szerzett, egy évvel később ezt a számot 23-ra tornázta fel. 1998-ban a BBC Az év sportolójának választotta, a szakma ugyanebben az évben a legjobb fiatal játékos díjával jutalmazta. Ám ami talán ennél is fontosabb, 1998 februárjában minden idők legfiatalabb játékosaként bemutatkozott az angol válogatottban, Chile ellen. Ekkor 18 éves és két hónapos volt.

Owen zsenialitása két dologban rejlik. Az egyik, puszta szakmai észrevétel, hogy robbanékonysága kiemelkedő, alacsonyan van a súlypontja, tehát fordulékony, remekül változtat irányt futás közben. Szakmailag az sem mellékes, hogy az egy az egy elleni helyzeteket remekül oldja meg. Ha kell, nagy gólt lő, de azt is tudja, ha egy okos gurítás eljut a kapuba, az ugyanannyit ér.

Ám a másik erénye talán ennél is fontosabb: a tétmeccseken rendre hozza magát. Emlékezzünk, 1998-ban a vb-n az argentinoknak pazar gólt lőtt, aztán 2000-ben az Eb-n a románoknak is. S idén a németek meggyalázása következett. Ez annál is inkább erősítette az angolok önbizalmát, mert Lineker korábban azt nyilatkozta a futballról, hogy egy olyan játék, amelynek a végén mindig a németek nyernek. Lehet, hogy Owen közreműködésével megtörik az átok.

Abban biztosak lehetünk, hogy klubjában hamar eléri a 100. gólját. Most 99-nél tart, de a célja Ian Rush 337 gólos csúcsának a megjavítása. Egy dolog azonban biztos: a Liverpooltól szűk egyórányi autóútra eső, mesebeli utcácskáiról, házairól, no meg katedrálisáról híres Chesterben született Owen születésnapjára nem is kaphatott volna szebb ajándékot, mint az aranylabdát.

A szavazás végeredménye

1.

Michael Owen

angol

FC Liverpool

176 pont

2.

Raúl Gonzalez

spanyol

Real Madrid

140

3.

Oliver Kahn

német

Bayern München

114

4.

David Beckham

angol

Manchester United

102

5.

Francesco Totti

olasz

AS Roma

57

6.

Luis Figo

portugál

Real Madrid

56

7.

Rivaldo

brazil

Barcelona

20

8.

Andrij Sevcsenko

ukrán

AC Milan

18

9.

Thierry Henry

francia

Arsenal

14

és

Zinedine Zidane

francia

Real Madrid

14

Ajánlat: