Társoldalunk:

A nap játékosa: Sander Westerveld (Real Sociedad)

A legutóbbi szezon végén még aligha volt boldogabb kapus a világon a Liverpool portásánál, Sander Westerveldnél, hiszen a Vörösökkel sikert sikerre halmozott. A jelenlegi idény elején azonban elég volt pár hiba ahhoz, hogy Gerard Houllier megvonja tőle a bizalmat, és két portást is szerződtessen. Westerveld természetesen nem akart a tartalékok között szerepelni, ezért új csapatot keresett magának, és a napokban San Sebastianba igazolt.

Fotó: Reuters
Májusban győzelem az UEFA-kupában, decembertől harc a bentmaradásért
Westerveld 1974. október 23-én született a hollandiai Enschede városában, és első klubja a De Tubanters nevű amatőr gárda volt. Tizenhárom esztendősen bekerült a tartományi válogatottba, és nem sokkal később már a város legnevesebb egyesületében, az FC Twentében találta magát.

Itt végigjárta a szamárlétrát (miközben minden korosztályban tagja volt a holland válogatottnak), és az első csapatban húszesztendősen mutatkozhatott be. Két éven keresztül védte az FC Twente kapuját, majd 1996-ban a Vitesse Arnhem együttesébe szerződött.

Itt szép lassan a holland bajnokság egyik legjobb kapusává nőtte ki magát, így nem jelentett meglepetést, hogy 1999 júniusában bemutatkozhatott a nagyválogatottban Brazília ellen. Nem sokkal később igazolt Angliába, a Liverpoolhoz, és a Vörösök négymillió fontot fizettek ki érte, ami akkor rekordnak számított, hiszen korábban egyetlen brit csapat sem költött ennyi pénzt egy portásra.

A Vörösöknél eleinte akadtak nehézségei, de gyorsan sikerült belopnia magát a szurkolók szívébe azzal, hogy az Everton elleni városi derbin összeverekedett az ellenfél csatárával, Francis Jeffersszel. Persze azért a teljesítményre sem lehet panasz, az előző szezonban a ligakupa döntőjén és az FA-kupa döntőn is remekelt.

2001 augusztusát azonban valószínűleg rémálmaiban emlegeti, mert elkövetett egy-két nagyobb hibát, aminek következtében Houllier két kapust is igazolt, és Westerveld a tartalékok között találta magát. A Deportivo Alavés ajánlatát még nem fogadta el (igaz, a vitóriaiak csak kölcsönbe vitték volna), de a Real Sociedadét már igen, így Spanyolországban folytatja pályafutását.

Ajánlat:

A spanyol bajnokság állása

Korábban: