Vágólapra másolva!
Az AC Parma labdarúgócsapatának elöljárói menesztették Daniel Passarella vezetőedzőt. Az ok: a szakvezető irányításával játszott mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette az együttes.

Passarella november 6-án lett az AC Parma vezetőedzője. Elődje, Renzo Ulivieri a gyenge bajnoki szereplés miatt (11. volt a csapat) mondott le.

A 48 éves argentin tréner megbízatása eredetileg 2003 nyaráig szólt. A 14. forduló után az AC Parma 11 ponttal az utolsó előtti, 17. helyen áll. Passarella játszott az 1978-ban világbajnok válogatottban, később argentin, illetve uruguayi szövetségi kapitányként is dolgozott.

Lehetséges utódjaként az olasz lapok Nevio Scalát és Arrigo Sacchit emlegetik.

Daniel Passarella volt a hatodik vezetőedző az őszi-téli idényben, akit idő előtt felállítottak a kispadról az olasz labdarúgás élvonalában. A sort szeptember 20-án a Lazio nyitotta meg, ahol Alberto Zaccheroni váltotta Dino Zoffot.

Összehasonlításul: a Serie A-ban 18 együttes szerepel, míg a 12 csapatos magyar NB I-ben nyolc klubnál összesen tíz edzőcserére került sor.

Az olasz élvonal edzőcseréi:
szeptember 20. - Lazio: Dino Zoff helyett Allberto Zaccheroni
október 9. - Venezia: Cesare Prendelli helyett Giuseppe Iachini
október 31. - AC Parma: Renzo Ulivieri helyett Daniel Passarella
november 5. - AC Milan: Fatih Terim helyett Carlo Ancelotti
december 10. - Udinese: Roy Hodgson helyett Giampieto Carmigniani
december 18. - AC Parma: Passarella helyett ideiglenesen Gedeone Campigniani

Ajánlat:

A Serie A állása