Vágólapra másolva!
Zajlanak az események mostanság a Hertha BSC házatáján. A berlini klubnál elsősorban az edzőkérdés a leginkább égető probléma (a jól értesültek szerint a vezetőség nem óhajtja meghosszabbítani a tréner, Jürgen Röber nyáron lejáró szerződését), de a csapat megerősítése is elég munkát ad a menedzsernek, Dieter Hoenessnek. A legújabb kiszemelt egy brazil futballista, az Atlético Mineiro támadója, Guilherme.

A berliniek csatárposzton nem állnak éppen a legjobban, hiszen a csapatkapitány Michael Preetz mellett nincsen igazi befejező emberük. A támadósorban igen gyakran szereplő Marcelinho Paraíbá csak kényszermegoldás, hiszen a brazil szívesebben futballozik a középpályán, de mivel Röbernek nincsen túl sok választási lehetősége, ezért leggyakrabban őt veti be ezen a poszton.

Az iráni Ali Daei az elmúlt esztendőben többet tartózkodott Ázsiában, mint Németországban a világbajnoki selejtezők miatt, a másfél évvel ezelőtt megváltóként szerződtetett brazil Alex Alves pedig egyértelműen csalódást okozott. Noha a támadó szerezte a Bundesliga történetének egyik legszebb gólját (az előző idényben a Köln ellen középkezdésből emelt a kapuba), és gólöröme is rendkívül látványos volt (egy brazil harci tánc mozdulatait mutatta be), ez utóbbit mindössze 12 alkalommal csodálhatták meg a Hertha szurkolói, ami meglehetősen kevés másfél szezon alatt.

Nem csoda, hogy a berliniek szeretnének megválni a fegyelmezetlenségeiről is híres focistától, ugyanakkor nem tettek le arról, hogy a helyére egy másik brazil érkezzen. A klub játékosmegfigyelői az elmúlt hónapokban többször is jártak Brazíliában, és két nevet jegyeztek fel a noteszukba: a Corinthiansban szereplő Luizaóét és az Atlético Mineiro futballozó Guillherméét.

Jelen pillanatban utóbbi szerződtetése tűnik valószínűbbnek, mivel a két egyesület már meg is kezdte a tárgyalásokat. A támadó vételára körülbelül hatmillió dollár körül lehet, ami figyelembe véve a jelenlegi játékosárakat, nem is olyan rossz üzlet.

Guilherme pályafutása során már szerepelt Európában, mégpedig a spanyol Rayo Vallecano együttesében, ahol két idényt töltött el. Ezt követően hazatért, és igazából csak akkor lett ismert játékos, amikor 1999-ben egészen a bajnoki döntőig vezette a Belo Horizonte-i klubot, és megszerezte a gólkirályi címet. Azóta már a válogatottban is bemutatkozhatott, és az elmúlt hónapokban is ott volt a nemzeti csapat közelében.