Társoldalunk:

Ronaldo már a focivébére készül

Ronaldo, az Internazionale brazil csatára kijelentette, hogy kitűnően érzi magát, és készül a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra. "Ha Isten és a szövetségi kapitány is úgy akarja, ott leszek a vb-n" - mondta a 25 éves támadó az O Estado de Sao Paulo című napilapnak.

"Az a célom, hogy négy, sőt nyolc év múlva is részt vegyek a nagy eseményen. Teljesen meggyógyultam, csupán a gyorsaságomon kell egy kissé javítani. A jövőben megpróbálok jobban vigyázni magamra, mert Olaszországban nagyon kemény, sőt néha durva a játék, nincsenek tekintettel az ellenfélre. Néha úgy érzem magam, mintha bokszmeccsen lennék." - tette hozzá a brazil csatár.

Ronaldo 18 esztendősen tagja volt az 1994-ben világbajnok brazil válogatott keretének, de még nem kapott játéklehetőséget. Négy évvel később a franciaországi vb-n, ahol Brazília ezüstérmes lett, a szupersztár valamennyi mérkőzést végigjátszotta, s négy gólt lőtt.   

A kétszer is (1996-97-ben a FIFA-nál, 1997-ben az Aranylabdát is elnyerte) a világ legjobbjának választott csatár visszatérése óta a hétvégén játszotta végig első mérkőzését, amelyen csapata hazai pályán 2-1-re kikapott az éllovas Chievo együttesétől. Szerdán a vendég Verona ellen (3-0) két gólt lőtt.

Korábban:

Ronaldo duplázott, Maldini megsérült