Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek minden bizonnyal legbizarrabb sérülését a spanyol Villarreal argentin támadója, Martín Palermo szerezte, aki úgy törte el a lábát, hogy gólöröme közben rádőlt egy reklámtábla. A klub azóta keresi a csatár utódját, és a legújabb kiszemelt nem más, mint a chilei Ivan Zamorano.

A Villarreal fennállása óta ugyan csak harmadik idényét tölti a spanyol élvonalban, de célkitűzései igen csak komolyak voltak erre a szezonra: az egyesület azt szerette volna elérni, hogy kiléphessen a nemzetközi porondra.

Ennek érdekében igazolták le még az előző idény közben az argentin Palermót, aki nemzetközileg jegyzett sztárnak számított. Noha a csatár a vártnál némileg kevesebb gólt szerzett, de elégedettek voltak teljesítményével, és csak most látszik meg, hogy milyen hasznosan futballozott. Amióta ugyanis hiányzik a csapatból, a klub nem tudott bajnokit nyerni, és három meccsen mindössze egy pontot szerzett. Nem csoda tehát, hogy a vezetőség amellett, hogy abban reménykedik: a csatár mihamarabb felépül, szeretne egy újabb támadót szerződtetni a téli átigazolási időszakban.

Az első kiszemelt nem volt más, mint a német Borussia Dortmund játékosa, Fredi Bobic, aki a BVB-ben nem nagyon kap játéklehetőséget. A két klubnak sikerült is mindenben megegyezni, és úgy tűnt, hogy a germán focista Spanyolországban folytatja pályafutását, ám végül túl magas anyagi igényei miatt a transzfer kútba esett.

A Villarreal azonban nem adta fel erősítési terveit, és most a veterán chilei csatár, Ivan Zamorano felé fordult a figyelme. A támadó jelenleg a mexikói Club América focistája, azonban összekülönbözött az egyesület vezetőségével, és távozni szeretne a klubtól. Noha többször is kijelentette, hogy legszívesebben hazájában focizna a Colo Colo gárdájában, könnyen lehet, hogy a Villarreal ajánlatának nem tud majd nemet mondani. Leigazolása mellett szól, hogy mivel kettős spanyol-chilei állampolgár, így nem számítana idegenlégiósnak a Primera Divisiónban.

Korábban: