Vágólapra másolva!
Csak csonka programot bonyolítanak le a hét végén a francia bajnokságban, hiszen az időjárás két mérkőzés megrendezését is lehetetlenné tette. A jéghideg miatt csonttá fagyott talaj okán az Auxerre-Lorient és a Lyon-Bastia találkozót is el kellett halasztani, és ezzel a hétközi fordulóval együtt összesen mér négy meccs maradt el a jelenlegi szezonban. Azért így is maradt érdekes mérkőzés a játéknapon, elég, ha csak két élcsapat, a Lille és a Bordeaux összecsapását említjük.

A Lille-től senki sem várta volna, hogy az előző szezon után a jelenlegi pontvadászatban is ilyen jól fog szerepelni. A csapat egy héttel ezelőtt ugyan szégyenszemre a negyedosztályú Libourne ellenében kiesett a Francia Kupából, de a tréner, a bosnyák Vahid Halilhodzsics akkor alaposan leteremtette a játékosokat, ami pozitív eredményt hozott. A hétközi fordulóban a Lorient ellen idegenben gyűjtötte be a három pontot az együttes, és most a Bordeaux ellen is valami hasonlóra készülnek. Ez azonban nem lesz egy egyszerű feladat, hiszen a Girondins rendelkezik a francia élvonal legjobb védelmével, a gárda eddig mindössze tíz gólt kapott. A Lille támadósorának tehát nem lesz egyszerű dolga, a hátsó alakzatnak azonban csak egyetlen emberre kell figyelniük: a portugál Pedro Pauletára. A csatár a Bordeaux 15 találatából egymaga 11-et szerzett, és ha ő nem volt eredményes, akkor a csapat biztosan nem szerzett gólt.

A Nantes számára meglehetősen fontos, hogy győzelemmel fejezze be az évet, amely meglehetősen felemásan sikerült a Kanárik számára. A nyáron valószínűleg még nem volt boldogabb szurkolótábor a nantes-iaknál, hiszen a gárda bajnoki címet nyert, de a csapat azóta elképesztő mélyrepülésen ment keresztül, és jelenleg az utolsó helyen áll. Most egy esetleges Troyes elleni győzelemmel végre elhagyhatná ezt a pozíciót az együttes, mivel az utolsó előtti helyen álló Lorient bajnokija biztosan elmarad. Ezzel persze még mindig kieső helyen fog állni az együttes, de mivel a mostani szezonban kivételesen csak két gárda esik majd ki a francia élvonalból (mivel húszcsapatosra növelik a mezőny), de legalább valami pozitív élménnyel zárulna az esztendő.

Egy mérkőzést már pénteken lejátszottak, és ezen a listavezető RC Lens megint begyűjtötte a három pontot, ezúttal az Olympique Marseille ellenében. Noha az OM az első félidőben megszerezte a vezetést a csapatkapitány Franck Leboeuf tizenegyesével, a vendégek két kísértetiesen hasonló góllal megfordították a meccset. Az első félidőben Stéphane Pedron szögletét El Hadzsi Diuf fejelte a kapuba (a hazaiak hiába reklamáltak, hogy a beadásnál a labda kikanyarodott az alapvonalon túlra), majd a második játékrészben Pédron ezúttal egy szabadrúgásból csavarta a labdát Amadou Coulibaly fejére, aki nem is hibázott. A meccsen egyébként a Marseille kispadján Akbert Emon ült, akit először Tomislav Ivic betegsége miatt ideiglenesen neveztek ki edzőnek, de a mérkőzést követően végleges megbízást kapott a csapat irányítására.

Korábban: