Vágólapra másolva!
Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezető-igazgatója három játékos, a jelenleg MTK-s Szekér, a Videotonos Balassa, és a belgiumi profiskodásból hazatérő román származású Selymes Tibor ügyében tárgyalt.

A zöld-fehérek ügyvezető-igazgatója elmondta, a Fehérvárott szabadlistára tett egykori szombathelyi Balassáért Juhász Tamást kérnék cserébe, ám mindez a vasiak szerint nem tekinthető tárgyalási alapnak. Szekér esetének végére sem került pont, és történt mindez annak ellenére, hogy Fülöp Ferenc, a Hungária körútiak szakmai igazgatója felé az ötmilliós vételár kifizetéséről szóló ajánlattal rukkolt elő Szegner. (Az ok egy esetleges Szekér-Szili csere az MTK és a Vasas között.) A harmadik megbeszélésre a már magyar állampolgárrá lett Selymes Tibor és menedzsere társaságában került sor. A felek álláspontjainak hangoztatásán túl azonban ez esetben sem történt semmi.

És ha már szó esett a lehetséges érkezőkről, meg kell említeni azt is, hogy Halmosit és a már említett Juhászt a Videoton, és ugyancsak Halmosit, valamint Nagy Lászlót a Győr környékezte meg.