Vágólapra másolva!
Amilyen gyorsan szárnyra kelt a hír, olyan gyorsan cáfolta is azt Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője. A BBC úgy értesült, Ferguson talán meggondolja magát és még egy évig folytatja az edzősködést. A skót tréner ezt most cáfolta.

Sir Alex Ferguson kijelentette, nem változtatta meg döntését, így biztosra vehető, nyáron visszavonul a kispadtól. A skót tréner stílszerűen a The Scotsman című napilapban cáfolta a pletykát. "Amikor visszavonulásomról kérdezett az újságíró, azt válaszoltam, amit mindenki tett volna: soha nem tudhatja az ember, mit hoz a jövő. Ez igaz is, de ez nem jelenti azt, hogy elgondolkodtam volna terveim megmásításán. Nyáron befejezem! Döntősemben olyan erős indokok szerepelnek, amelyeket nem lehet megváltoztatni" - nyilatkozta Ferguson.

Peter Kenyon, a klub igazgatója szerint továbbra is a régi nevek közül választ majd a klub, azaz a posztra Sven-Göran Eriksson, David O'Leary, Arsene Wenger, Marcello Lippi és Martin O'Neill a legesélyesebb.

Korábban:

Ferguson még egy évig maradhat

Pincési László