Vágólapra másolva!
A Barcelona számára nem a legjobban végződött a tavalyi esztendő, hiszen a katalánok a városi derbin 2-0-s vereséget szenvedtek az Espanyoltól, és ezzel visszacsúsztak a nyolcadik helyre a tabellán. Az új év tovább fokozta a rossz hangulatot, miután a csapat két brazil futballistája, Fábio Rochemback és Giovanni egy napos késéssel ért vissza az ünnepi szabadságról.

A Barca már január másodikán megkezdte az edzéseket, hiszen a hét végén máris folytatódik a spanyol bajnokság, és a katalánok a Real Zaragozát fogadják hazai pályán. A győzelem szinte létfontosságú a csapat számára, hiszen ha nem gyűjtik be a három pontot, akkor végképp leszakadnak az élcsoporttól.

Ehhez képest a csapat két brazil futballistája, Fábio Rochemback és Geovanni kissé meghosszabbította a szünidőt, és csak szerda délután érkezett vissza Barcelonába Brazíliából, vagyis az év első edzésén nem jelentek meg. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy mindezt nem jelezték a klub vezetőségének, így a tréner, Carles Rexach csak annyit konstatálhatott, hogy a két játékos nincsen jelen az esztendő első foglalkozásán.

Hogy a vezetőség engedékeny lett volna, ha a focisták előre jelzik szándékukat, miszerint csak egy nappal később érkeznek vissza Spanyolországba, azt mi sem jelzi jobban, hogy Rivaldo így járt el, és semmi probléma nem volt belőle. A két dél-amerikai késése alaposan feldühítette a Barca csapatkapitányát, Sergi, aki nem is titkolta mérgét: "Azt hiszem, elég idejük lett volna december 23. és január 1. között arra, hogy megvegyék a repülőjegyüket, vagy telefonáljanak érkezésükről. A két játékos arról tett tanúbizonyságot, hogy nem tisztelik a klubot. Miközben mi azon vagyunk, hogy javítsunk gyengébb szereplésünkön, és együtt izzadunk az edzésen, addig ők rossz hírét keltik a klubnak. Két fiatal, tapasztalatlan focistáról van szó, így nekik kellene köszönetet mondaniuk, hogy a Barcelonában edzhetnek, és a klub mezét hordhatják" - fakadt ki Sergi.

Ajánlat:

A spanyol bajnokság állása