Társoldalunk:

A nap játékosa: John Carew (Fulham FC)

Nem kapott valami sok játéklehetőséget ebben a szezonban a Valencia együttesében a norvég John Carew, aki éppen ezért többször is kijelentette, hogy amennyiben a helyzet nem változik, akkor szívesen igazolna más klubba. Nos, kérését az angol Fulham hallgatta meg, és a britek kölcsönbe kapják meg a csatárt a szezon végéig, amennyiben a focista megfelel az orvosi vizsgálaton.

Fotó: Reuters
A remekül fejelő norvég csatár nagy hasznára lehet Jean Tigana együttesének 
Carew 1979. szeptember 5-én született gambiai édesapától és norvég édesanyától a skandináv országban. Szülővárosának csapatából, a Lorenskogból a Lilleström is szerette volna leigazolni, de ő inkább a Valerengát választotta, amely közelebb volt lakhelyéhez, és amelynek gyermekkora óta drukkolt.

1997-ben a másodosztályú csapat színeiben tíz góllal járult hozzá a feljutáshoz, a kupában a Viking Stavanger elleni elődöntőn pedig négyszer volt eredményes. A KEK-ben is folytatta a gólgyártást, a Besiktas ellen idegenben szerzett mesterhármast, csapata pedig egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a Chelsea verte ki. Már 1998-ban szerette volna megvenni őt a Bologna (6,51 millió dollárt ajánlottak érte), és a francia Strasbourg is (ők 4,15 millió dollárt kínáltak), de Carew edzőjére, a volt szövetségi kapitányra, Egil Olsenre hallgatva maradt, tavaly pedig a Rosenborgba szerződött, hogy norvég bajnoki címet is szerezzen.

Ezt követően azonban már semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy külföldre igazoljon, a kérdés csak az volt, hogy hová. A Borussia Dortmund, a PSV Eindhoven és a Valencia is bejelentkezett érte, végül a spanyolok vették meg. Vételára nyolcmillió dollár volt, ami norvég átigazolási rekordnak számít. Kezdetben nem nagyon ment neki a játék Spanyolországban, de később belelendült, és 11 góllal zárta a pontvadászatot. Igaz, a szerződésében az szerepelt, hogy amennyiben tíz gólnál többet szerez, akkor kap egy Ferrarit az egyesülettől.

A nyárton kijelentette, hogy nevet változtat, és édesapja emlékére ezentúl Alieu Carewként futballozik. Ez meg is történt, de az új név (amelynek egyébként erő a jelentése az egyik afrikai nyelven) nem hozott sok szerencsét a számára, hiszen az idény során eddig mindössze hét meccsen szerepelt, és egyetlen gólt sem ért el. Talán a Fulhamben majd jobban megy neki.

Korábban: