Vágólapra másolva!
Az Üllői úti székházban a hétfői elnökségi ülés után Furulyás János elnök és Takács Tibor elnökségi tag tájékoztatót tartott a Toldi-teremben elhangzottakról, amely összeállítás azért volt pikáns, mivel éppen a napokban nyílt levél formájában éppen Takács támadta meg az elnököt.

A békekötés megtörtént, s mint kiderült, január 31-re írták ki a rendkívüli küldöttgyűlés időpontját, majd Furulyás János elnök beszámolt a társasági szerződés módosításáról is: "Ezt csak az érti meg, akinek a Fradihoz húz a szíve" - mondta az elnök.

Miután Várszegi Gábor, a Fotex elnök-vezérigazgatója úgy döntött, hogy lemond szavazati jogáról a klubnál, a jövőben az FTC nyolcvan, míg a Fotex húsz százalékkal rendelkezik. Furulyás János elárulta, hogy mivel a tájékoztatón szintén jelenlévő Takács Tibor elnökségi tag részéről, egy nappal korábban nyílt levélben támadás érte, bizalmi szavazást kért magával szemben, ám a grémium - a nap folyamán az utánpótlás szekcióvezetői állásából menesztett, majd infarktus gyanúval kórházba került Vincze Géza távollétében - tíz igen szavazattal, három tartózkodás mellett Furulyás maradása mellett voksolt.

Az időközben békéssé vált hangulatban Takács azzal érvelt, hogy sokáig nem kapott érdemi tájékoztatást a klub belső ügyeiről. Most már azonban kiderült - ezt már újra Furulyás-elnök jelentette ki -, hogy bizony a társasági szerződés módosítása előtt Várszegi Gábor fejében megfordult, miként lehetne kiszállni az üzletből, ugyanis nehezen viselte az őt ért kritikákat, többek között azt, hogy nem jár az Üllői útra, és a játékosokkal sincs kapcsolata. A Fotex kivonulása a Fradi első embere szerint kínos helyzetet teremtett volna az egyesület életében. Ezután az FTC elnöke ezt mondta: "Várszegi Gábor bízik bennem, hogy nem szavazom le, amit nem is kívánok megtenni."

Persze nem kizárt, sőt, szinte biztosra vehető, hogy a Fotex-főnök részben vagy egészben a jövőben eladja a tulajdonrészét, ám ezt az FTC nélkül korábban sem tehette volna meg. A 2,4 milliárd forint a Ferencvárosnak jár, amit - ha találnak új vevőt - nem biztos, hogy a Fotex áll majd. Mindenesetre arra is csak a hétfői elnökségi ülésen derült fény, hogy a tízmillió forint feletti kifizetésekhez a Fotex hozzájárulása is szükségeltetett.

Végezetül Furulyás János a klub anyagi helyzetével kapcsolatban megjegyezte: "Az egyesület összes adóssága meghaladja az egymilliárd forintot, jelenleg még sincs komolyabb pénzügyi problémánk. Amennyiben mégis lenne, a Fotex a zsebébe nyúlna, ahogy megtette azt a Fradi Befektetési Rt.-nek átutalt nyolcvanhárom-milliós tartozáskor, akárcsak mostanság, amikor a labdarúgó kft harminc-harmincötmillió forintos veszteséget produkál. A lemondásomat azért ajánlottam fel, mert csak bizalmi légkörben dolgozhatunk a jövőben. Megeshet, hogy a január végi küldöttgyűlésen nem választanak meg elnökké, ettől azonban én ugyanúgy szeretem majd a Fradit, mint az elmúlt negyvennégy évben, amióta a klubnál és a klubért dolgozom."

A klubházból kilépve a zöld-fehér fanatikusok sátrával és több tucatnyi demonstrálóval és mécsessel találkozhatott az arra járó, az étterem oldalán pedig a következő felirat virított: "Nem hagyjuk meghalni a Fradit." Mint azt a Fradi-hívek egyik vezéralakja elmondta nekünk, nem ideológiai kifogásuk van, hanem elsősorban az MTK-val való összefonódás, továbbá Furulyás János és Szeiler József intézkedései váltották ki elkeseredésüket.

Korábban:

Bánki József