Vágólapra másolva!
A futballtörténelem legnagyobb meglepetését okozhatja Patrick Vieira, a francia válogatott és az Arsenal szenegáli születésű labdarúgócsillaga. Az már korábban kiderült, hogy nem érzi jól magát Londonban, ezért távozna az Ágyúsoktól, ám hétfőn a kínai Senjang Csinde együttese jelezte, január 10-én hozzájuk érkezik tárgyalni a középpályás. A helyzet érdekessége, hogy kínai bajnokság utolsó helyezettjének trénere Bicskei Bertalan.

Még a TeamTalk is bizarr hírként értékelte a kínai Senjang Ginde elnökének, Vang Dezsongnak a bejelentését, miszerint csütörtökön az Arsenal francia sztárjával, Patrick Vieirával tárgyal a francia csillag szerződtetése ügyében. Viera hónapok óta foglalkozik az Arsenaltól való távozás gondolatával, ám eddig csupán Juventus-szintű klubok kerültek szóba. A hírek szerint azonban az elnök minden követ megmozgat, hogy keletre csábítsa Vieirát.

"Az biztos, hogy Patrick Vieira január 10-én Kínába érkezik, hogy tárgyaljon velünk" - erősítette meg az elnök. A kínai ligában utolsó helyen szerénykedő csapat - amely egy hete szerződtette edzőnek Bicskei Bertalant, a magyar válogatott volt szövetségi kapitányát - állítólag már hetekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot Vieira ügynökével, akivel meg is állapodott. "A többi már csak attól függ, hogyan tudunk megegyezni a briliáns Patrickkal a fizetését illetően" - mondta Vang Dezsong.

Érdekesség, hogy korábban felmerült a spanyol Real Madrid és az olasz Juventus neve is, mint Vieira következő együttese, ám az első konkrét ajánlatot a Senjang tette meg. A TeamTalk információi szerint 1995-ben már egyszer együtt edzett Vieira a Sanghaj Senhua csapatával, ám az akkori tréner, Csu Genbao elzavarta, mondván, nem megfelelő szintű labdarúgó.

Senjang Csinde
Stadion: Senjang Stadium.
Befogadóképessége: 55 000 néző.
Menedzser: Ju Lej.
Vezetőedző: Bicskei Bertalan.

A csapat kerete
Kapusok: Zseng Lie, Szun Mingan, Zsu Mingle.
Védők: Zseng Sen, Ju Csie, Peng Csangjing, Bayard Tobie Mimboe (kameruni), Li Jong, Vang Guangning, Szui Guanglu, Ku Nannan, Li Jinan, Ma Liang, Vang Bo, Fu Csia.
Középpályások: Min Csin, Csie Jucsin, Robert Caha (cseh), Szong Zsen, Csu Csining, Tong Di.
Csatárok: Hu Junfeng, Zseng Jang, Zseng Csiaou, Georges Mouyeme (kameruni), Csu Jang, Du Ping, Vang Csiaodong.

A kínai bajnokság állása: 1. Dalian Side 53 pont, 2. Sanghaj Senhua 48, 3. Liaoning Fusun 48, 4. Szicsuan Sangwutong 47, 5. Senzsen Kecsian 46, 6. Sandong Luneng 45, 7. Tiancsin Taida 36, 8. Peking Guoan 33, 9. Sancsi Guoli 32, 10. Junnan Hongta 31, 11. Csongking Lifan 31, 12. Baji Zsenbang 25, 13. Kingdao 22, 14. Senjang Csinde 7.

Korábban:

Pincési László