Társoldalunk:

Tóth Norbert egyelőre marad a Vasasban

Thaiföldi szabadságáról hazatérvén néhány napja Tóth Norbert is bekapcsolódott a Vasas labdarúgóinak felkészülésébe, aminek Kiss László vezetőedző is örült, hiszen a tréner frontemberként számít tavasszal a szőke hajú játékosra. A válogatott balszélső elmondta: vannak ajánlatai, ám nyárig marad a Vasasban.

"Bár vannak ajánlataim más csapatoktól, nyárig biztosan a Vasasnál maradok. Új edzőnkről, Kiss Lászlóról csak a legjobbakat mondhatom, remek edzéseket vezet, s remélem, irányításával tavasszal kiharcoljuk a bennmaradást. Mindez persze nem lesz könnyű, hiszen még nem tudni, miként sikerülnek az erősítések" - kezdte a Vasas-játékos, aki elmondása szerint bízik a piros-kékek bennmaradásában: "Az alapozó időszakban sokat kínlódunk, de muszáj fizikálisan rendben lennünk, különben sanszunk sem lehet a további élvonalbeli tagságra. Számomra sem mindegy, hogy sikerül-e benntartani a Vasast, elvégre jó játékkal és sikeres szerepléssel én is jobb szerződést köthetek. De csak ismételni tudom, nyárig maradok a Fáy utcában, s társaimmal együtt, ha kell, megfeszülünk a sikerért. Minderre edzőnk lelkesedése és a kemény felkészülés lehet a garancia, az meg külön motivál, hogy Kiss László személy szerint is sokat vár tőlem."

Korábban:

Bánki József