Vágólapra másolva!
Az emlékezetes 1999-es Bajnokok Ligája-döntőn, amikor a Manchester United az utolsó percekben fordított a Bayern München ellen, a Vörös Ördögöknél a kezdő tizenegyben szerepelt a svéd Jesper Blomqvist is, aki aligha gondolta, hogy ezt követően több mint két évig nem léphet majd pályára. Sérülése miatt már a visszavonulás gondolatával foglalkozott, de végül sikerült felépülnie, s az Everton színeiben győztes gólt szerzett a Sunderland ellen.

Blomqvist 1974. február 5-én született Umeában, ahol a gyerekek általában a jégkorongot tartják kedvenc sportáguknak, de a fiatal Jesper inkább a focit választotta, leginkább nagybátyja hatására, aki sikeres partjelző volt, ő lengetett például az 1984-es BEK-döntőn is. Első klubja az AIK Tavelsjö volt, majd szülővárosa egyesületében, az FC Umeában folytatta, amely akkoriban jutott fel az élvonalba, és így Blomqvist már tizenhét évesen az első osztályban szerepelhetett.

Két évvel később figyelt fel rá az élcsapatnak számító IFK Göteborg, és szerződtette. A kék-fehérekkel sorozatban négy bajnoki címet szerzett, és hamarosan a válogatottban is bemutatkozott, már az 1994-es vb-n is ott volt, ahol a háromkoronások bronzérmet szereztek. A nemzetközi közvélemény azonban akkor figyelt fel rá, amikor az 1994-95-ös Bajnokok Ligája-sorozatban remekül focizott, gólt lőtt a Barcelonának, a Manchesternek és a Milannak is. Végül utóbbi nyerte meg az aláírásáért folytatott versenyfutást, és 1996 nyarán a rossonerikhez igazolt. Milánóban azonban nem nagyon ment neki a játék, és egy év elteltével eladták őt a Parmának. Itt sokkal jobban focizott, és újabb egy év múlva bejelentkezett érte a Manchester United, amely azért igazolta, hogy a bal oldalon ne csak Ryan Giggs legyen az egyetlen bevethető játékos.

Az 1998-99-es idényben Blomqvist a MU-ban huszonöt meccsen szerepelt, egy gólt ért el, és az idény végén bajnoknak, kupagyőztesnek és FA-kupagyőztesnek mondhatta magát. Az utolsó mérkőzéseken azonban már sérülten játszott, és a nyáron meg is kellett műteni. Ezt követően sehogyan sem tudott felépülni, két évet ki kellett hagynia, és már-már a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Végül mégis kitartott, októberben végre pályára léphetett a Manchester tartalékjai között, majd a Vörös Ördögök ingyen elengedték az Evertonhoz, ahol szép lassan kezdi visszanyerni régi formáját.

Ajánlat:

Di Canio búcsúgólját szerezte?