Vágólapra másolva!
Nem vállalta el az osztrák labdarúgó-válogatott irányítását Ivica Oszim, aki úgy döntött, szezon közben nem hagyja cserben klubcsapatát, a Sturm Grazot. Az osztrák szövetség továbbra is keresi Otto Baric utódát, akit még január 25-e, azaz a 2004-es Eb-selejtezők sorsolása alatt ki akarnak nevezni.

Ivica Oszim meghallgatta ugyan az Osztrák Labdarúgó Szövetség ajánlatát, de úgy döntött, nem fogadja el a felkérést. A 60 esztendős bosnyák szakember tárgyalt Beppo Mauhart elnökkel, majd a Sturm Graz hivatalos honlapján úgy nyilatkozott, szezon közepén nem hagyja el csapatát. "Nagyon sok dolgom van még Grazban" - indokolta döntését Oszim, akinek 2004-ig szóló szerződése van. Irányítása alatt a klub fénykorát éli: 1998-ban és 1999-ben bajnok lett, háromszor (1996, 1997, 1999) elnyerte az osztrák kupát is.

"Oszim legalább nyárig szeretne Grazban maradni, így nem tudtunk vele megállapodni" - mondta Mauhart, aki kifejtette, a szövetség a január 25-i, portói Eb-selejtező sorsolásáig szeretné megoldani a szövetségi kapitány kérdését. A korábbi tréner, Otto Barics azok után mondott le, hogy novemberben nem sikerült kivívni a világbajnoki részvételt. Posztjára a legnagyobb esélyesnek jelen pillanatban a brit Roy Hodgson tűnik.