Vágólapra másolva!
Új fordulatot vett Roberto Mancini ügye. Az egy hete Firenzében felmondó szakember iránt ugyanis az angol másodosztály 11. helyén álló Watford labdarúgócsapata érdeklődik - játékosként. A dolog érdekessége, hogy az együttes trénere az a Gianluca Vialli, aki korábban sikeres éveket töltött Mancinivel az olasz Sampdoria csatársorában.

A Watford trénere, Gianluca Vialli érdekes kéréssel fordult egykori csapattársához és barátjához: játsszon az ő csapatában. A Fiorentinánál már szakvezetőként is dolgozó Roberto Mancinit az angol klub próbajátékra várja a Vicarage Roadra.

"Beszéltem az elnökkel, aki szeretné, ha összejönne a tervünk" - mondta Vialli. "Roberto jó barátom, ha szeretné kipróbálni magát, akkor tiszta szívből várjuk őt. Még mindig jó erőben van, és ha szezon végéig úgysem lenne más dolga, akkor miért ne futballozna még egy kicsit."

Vialli és Mancini korábban hét évet töltött együtt a Sampdoriánál. Mancini tavaly négy mérkőzés erejéig már belekóstolt a Premiership életébe, akkor a Leicester City színeiben lépett pályára.

Korábban:

A szurkolók üldözték el Mancinit Firenzéből

Pincési László