Vágólapra másolva!
Eredetileg pénteken kellett volna Madridba utaznia Fehér Miklósnak, ám mivel a Porto edzése későn ér véget, a magyar válogatott centere nem érne oda az Atlético vezetőivel egyeztetett randevúra - áttették jövő hét keddre.

A spanyol másodosztályú klub elöljárói egyébiránt Jesius Gil y Gil, a klub hajdani elnökével az élen - jelenleg fia irányítja a patinás egyesületet - szeretettel várják Fehért, s mint azt a játékos menedzsere, a Belgiumban élő Bognár György érdeklődésünkre elmondta, az Atléticónál komoly terveik vannak a magyar csatárral. A FIFA szabályai szerint pedig, mivel nyáron lejár az egykori győri futballista szerződése a Portónál, január elsejétől hivatalosan is aláírhatja a szerződését, amennyiben a felek megegyeznek a részletekben.

Fehér Miklós így reagált a spanyolországi ajánlatra, illetve arra, hogy az időpont-módosítás okán legalább találkozhat a pénteki Eb-sorsolásra Portóba érkező Gellei Imre szövetségi kapitánnyal és dr. Bozóky Imre MLSZ-elnökkel: "Nem is tudtam, hogy itt, Portóban lesz a sorsolás. De így legalább személyesen is találkozhatom és egy jót beszélgethetek a kapitánnyal és az elnök úrral. Nem is bánom, hogy néhány nappal elhalasztódott a madridi utazás, lényeg, hogy sikerüljön megegyezni az Atlético vezetőivel. A jelek arra mutatnak, hogy összejöhet, legalábbis rajtam ez nem múlik majd, ám nem akarom elkiabálni a dolgot."