Vágólapra másolva!
A Sunderland FC nem éppen úgy szerepel az angol bajnokságban, ahogyan azt a szurkolóik elvárnák tőle. A csapat edzője, Peter Reid a védelem megerősítésében látja a probléma megoldását. A Fekete Macskák éppen ezért tegnap 1,5 millió fontért szerződtették az olasz Veneziától a svéd Joachim Bjröklundot, aki csak fél éve igazolt a Serie A-ba.

Björklund 1971. március 15-én született Växjöben. Korán megismerkedhetett a labdarúgással, mert édesapja is válogatott játékos volt. Már tizenhét esztendősen bemutatkozhatott a svéd élvonalban a helyi Östers színeiben, és állandó tagja volt a korosztályos válogatottaknak. 1990-ben Norvégiába, a Brann Bergenbe szerződött, ahol három évet töltött el.

1992-ben pályafutása egyik legsikeresebb évét könyvelhette el: az utánpótlás-válogatottal ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon, részt vett a barcelonai olimpián, és bemutatkozhatott a nagyválogatottban is. A nevezetes eseményre januárban került sor, a háromkoronások ausztráliai túráján. Olyan jó benyomást tett Thomas Svensson szövetségi kapitányra - aki egyébként a nagybátyja -, hogy bekerült a hazai kontinensviadalon számításba kerülő játékosok közé is, így a 21 éven aluliak után a felnőttek között is érmet nyert az Eb-n.

1993-ban visszatért Svédországba, az IFK Göteborgba, ahol három év alatt három bajnokságot nyert, de gólt továbbra sem tudott szerezni. Mint ahogyan a válogatottban sem, amelynek pedig stabil tagja volt. Ott volt az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett világbajnokságon, ahonnan ismét bronzérmesként térhetett haza. 1995 nyarán hagyta ott Göteborgot, és Olaszországba, a Vicenzába igazolt. A Serie A-ban egy szezon alatt harminchárom találkozón lépett pályára, de első gólja továbbra is váratott magára.

A bajnokság után Skóciába vette az irányt, és a Rangers FC játékosa lett. Itt első évében mindjárt bajnoki címet szerzett, ám tavaly meg kellett elégednie az ezüstéremmel a Celtic mögött. A Rangersben alapember volt, mégis váltott, és 1999 nyarán Spanyolországba, a Valenciába szerződött. A hispán klub 415 millió pezetát fizetett ki érte, és kontraktusa 2001. június 30-ig szólt. A válogatottban továbbra is biztos csapattag maradt, és első, bajnoki találkozón szerzett gólja is megszületett végre az 1999-2000-es idényben. Ezt követően azonban kiszorult a Valenciából, és mivel a válogatottban való szereplése veszélyben forgott, új csapatot keresett magának. A Venezia jó megoldásnak tűnt, de a velencei együttesben is csak csereember volt, így most megint klubot váltott.

Korábban: