Vágólapra másolva!
A szerdai napon a B csoport küzdelmei fejeződtek be az Afrikai Nemzetek Kupáján, és eddig ez a kvartett hozta a legnagyobb izgalmakat a tornán. Dél-Afrika azzal, hogy legyőzte Marokkót, gond nélkül bejutott a legjobb nyolc közé, a másik továbbjutó kiléte azonban az utolsó két perc folyamán két alkalommal is megváltozott, hogy végül a ghánai válogatott örülhessen győzelmének és továbbjutásának.

A Bafana-Bafana első két meccsén egyaránt gól nélküli döntetlent ért el, és Dél-Afrikában a csapatot szinte mindennek elmondták: azt vetették a szemére a szövetségi kapitánynak, a portugál Carlos Queiroznak, hogy a gárda a bőrszín alapján klikkekre oszlik, és teljesen demoralizált.

A tréner válaszként két helyen is változtatott a korábbi kezdő tizenegyén: bekerült az együttesbe az otthon futballozó Thabo Mngomeni és Bennett Mnguni, kikerült viszont a Manchester Unitedben légióskodó Quinton Fortune, aki Ghána ellen tizenegyest hagyott ki, és rendkívül gyengén játszott.

Ennek ellenére a Marokkó elleni meccsen az első félidőben az észak-afrikaiak álltak közelebb a győzelemhez, Noureddine Boukhari lövését azonban a kapus, Hans Vonk szépen védte. Pár perccel a szünet előtt aztán megtört a jég, és 222 gól nélküli perc után a Bafana-Bafana megszerezte első találatát a tornán: egy kapu előtti kavarodást követően a marokkói védők képtelenek voltak felszabadítani, és végül Sibusiso Zuma a hálóba bombázott.

A gól sokkolta az észak-afrikaiakat, akik a második játékrész elején teljesen elaludtak, és hat percen belül újabb két gólt kaptak. Előbb Mngomeni értékesítette Siyabonga Nomvete beadását, majd az előkészítő befejezővé avanzsált, és maga is eredményes volt. A marokkóiak előtt adott volt a szépítési lehetőség, de hiába vezették rá hárman is a labdát a kapusra, Abdeljili Hadda túl önző volt, és a helyzet kimaradt. Pár perccel később aztán tizenegyesből sikerült szépíteni, de ez már túl késő volt az Atlasz Oroszlánjai számára.

Akik azonban a vereség ellenére is továbbjuthattak volna, ha a csoport másik meccsén Burkina Faso és Ghána között döntetlen születik. Erre meg is volt az esély, hiszen egészen a 81. percig nem született gól. Kilenc perccel a lefújás előtt azonban a Csődörök középpályása, Amadou Touré remek mozdulattal a kapuba csavart egy szabadrúgást, és ezzel az eredménnyel Burkina lett volna a továbbjutó.

A ghánaiak elkeseredett rohamozásba kezdtek, aminek meg is lett az eredménye: a burkinai kapus előbb ugyan még védeni tudott (majd ezt követően kis híján nekiment az akciónál nagyot hibázó védőnek), de a következő támadásnál már tehetetlen volt, a csereként beállt Isaac Boakye egyenlített. A bekapott gól lesújtotta a Csődöröket, hiszen ez az eredmény viszont Marokkót juttatta volna tovább, de nem adták fel, és ők is támadásba lendültek. Sikerült is helyzetbe kerülniük, ám Issa Zongo az üres kapuval szemben állva fölé bombázott. Miközben a Burkina Faso-i játékosok még mindig a kihagyott lehetősége búsultak, a ghánaiak gyorsan előrevágták a labdát, amely Boakye elé került, és ő kapásból a hálóba továbbította azt.

Ezt követően a teljes ghánai csapat plusz a szakmai stáb a nyakába borult, és mikor kimászott az embertömeg alól, akkor is látszott rajta, hogy alig hiszi el: ők mentek tovább. Az első mérkőzések után (három meccsen egyetlen gól sem született) egyszerűen csak az unalom csoportjának nevezett kvartett a végére igencsak izgalmas lett.

Korábban:

Az Oroszlánok továbbjutottak, az Elefántok kiestek