Vágólapra másolva!
A D csoport küzdelmeivel befejeződtek a csoportmérkőzések az Afrikai Nemzetek-kupáján, és ebben a kvartettben az utolsó játéknap nem hozott nagy változást: ahogyan azt az előzetes eredmények alapján várni lehetett, Szenegál és Egyiptom jutott be a legjobb nyolc közé. Ez csak annyiban jelent meglepetést, hogy az előzetesen esélyesnek kikiáltott, világbajnoki résztvevő Tunézia elbúcsúzott a további küzdelmektől - tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.

Fotó: EPA

Lota Dennis (Zambia) szereli az egyiptomi Hassan Ahmedet

A jól értesültek szerint az egyiptomi szövetségi kapitányt, Mahmoud El-Goharyt a CAN-kupa után állítják fel a kispadról, de ha a szakember így folytatja, akkor lehet, hogy mégis igényt tartanak rá. A Fáraók ugyanis Zambia ellen is nyerni tudtak, és így bejutottak a legjobb nyolc közé. Az egyiptomi gárdában ezen a meccsen már pályára lépett a csapatkapitány és válogatottsági rekorder Hossam Hassan, de a főszerepet nem ő, hanem az előző mérkőzésen is kiválóan futballozó Hazem Emam vette át. A Zamalek középpályása az első félidőben kiválóan ugratta ki a leshatáron ólálkodó Ahmed Hossamot, művésznevén Midót, aki a kapus mellett is elvitte a labdát, majd miután a hálóőr megpróbálta lerántani, kissé hezitált, hogy elessen-e vagy sem, de végül inkább talpon maradt, és a kapuba gurított. A második játékrészben Emam egymaga lépett ki, és hasonlóan járt el, mint a csapattársa a szünet előtt. A zambiaiak ugyan szépíteni tudtak egy szabadrúgást követően, sőt, megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, de azzal sem értek volna el sok mindent: a továbbjutáshoz ugyanis nyerniük kellett volna.

Eredmények