Vágólapra másolva!
Három első osztályú és három másodvonalbeli együttes jutott be a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe. Az A csoportban a Kaposvár, a REAC és a Haladás, a B-ben a Debrecen, a Ferencváros és a Siófok találkozik egymással.

Az első helyezett hatmillió forinttal, a második négymillióval gazdagodik, a bronzérmes hárommillió forintot kap, de még a negyedik helyezett is kap kétmilliót, míg az ötödik egymillió forintos díjazásban részesül, a torna utolsó helyezettje pedig félmillió forint "rajtpénzt" kap. (Tavaly a győztes még csak négymilliót kapott, az ezüstérmes kettőt.)

A selejtezőkkel ellentétben, a döntőben a legjobbak is díjazásban részesülnek. A legjobb kapus Zsiborás Gábor-díjat, a legjobb futballista Fodor Imre-díjat, míg a legjobb góllövő Kocsis Lajos-díjat kap. Mindegyik elsőség 250 ezer forintos tiszteletdíjjal jár.

A döntőre már minden jegy elkelt. A sporttelepre már nem lehet jegy nélkül bejutni, a második jegyellenőrzés a csarnok bejáratánál lesz. Rendőri egységek kísérik a vonattal Budapestről érkező drukkereket.

A szombati program:
Kaposvár - REAC
DVSC - FTC
Miss Hungary első bevonulás
REAC - Haladás
Miss Hungary második bevonulás
FTC - Siófok
Haladás - Kaposvár
Egymillió forintos rúgás selejtezője
Siófok - DVSC
Kanári Fradi Rt. - 1. FC Corrado mérkőzés a Juventus-Umbro Top 18 döntőjében
Egymillió forintos rúgás döntőjének első felvonása
Helyosztó az ötödik helyért
Helyosztó a harmadik helyért
Egymillió forintos rúgás döntőjének második része
Miss Hungary utolsó bevonulás
A terembajnokság döntője

A program 11.30-kor kezdődik.

Teremtörténet

Több mint negyed évszázada, egészen pontosan 1972-ben Miskolcon rendezték az első hivatalos teremtornát a Képes Sport kezdeményezésével. A sporthetilap szervezésével tizenegy tornát rendeztek 1972-82-ig. Volt olyan időszak (1983-1986, 1988), amikor mind a tizenhat NB I-es csapat elindult, igaz, már az MLSZ szervezésében. Csupán 1987, 1989 és 1990 maradt ki, aztán néma csend, majd 1999-ben megrendezték az első professzionális terembejnokságot. Ezt a Siófok nyerte egy fantasztikus hangulatú döntőben a BS-ben, két éve a Dunaferr volt a legjobb a dunaújvárosi fináléban, tavaly a Vasas lett az első a SAP-rendezvénycsarnokban.

Korábban: