Vágólapra másolva!
A BBC értesülései szerint Berti Vogts már aláírta a szerződését, s ő tekinthető a skót válogatott szövetségi kapitányának. A skót válogatott jövő hónapban barátságos mérkőzést játszik a franciákkal, a kispadon már Vogtscal. A kuvaiti szövetség tíz-tizenöt napon belül állítólag amolyan fájdalomdíjként 225 ezer font (90 millió forint) összeget ad a német edzőnek.

Andy Mitchell, a skót szövetség szóvivője elmondta: "A legkisebb félelem sincs bennünk afelől, hogy Vogts augusztus végéig a kuvaiti válogatott szövetségi kapitánya maradna. Újra tárgyalunk a kuvaiti szövetséggel, remélem, kölcsönösek az álláspontjaink." Mitchell hangsúlyozta: az angolok Eriksson érkezéséig megbízott szövetségi kapitánnyal dolgoztak, de ez nem a legszerencsésebb megoldás.

A német szakembernek a kuvaiti szövetséggel még hét hónapig érvényes szerződése van, de Vogts már korábban jelezte, amennyiben a szövetség elengedi, ő a skót szövetségi kapitányi posztot vállalná el. Nem hivatalos források szerint Kuvaitban már keresik Vogts utódját.