Társoldalunk:

Reszeli és Pajkos a Diósgyőr élén

Alighogy lezárult Reszeli Soós István fellebbviteli tárgyalása - amelyből végül "jól jött ki" az exsoproni tréner -, a szakember hétfőn már új klubjánál, a Diósgyőrnél vázolta az elképzeléseit. A tréner elmondta: a hatalmas szurkolótáborral rendelkező DFC-nél a feljutás és a csapat megerősítése a cél.

"Kedden aláírtuk a szerződést, s jómagam amolyan előretolt csatár vagyok a szindikátusban, hivatalosan szólva menedzser-igazgató lettem a Diósgyőrnél" - kezdte Reszeli, majd ekképp folytatta: "A mai naptól tehát mi működtetjük a klubot, kifizetjük az adósságokat, s április 30-ig részvénytársasággá kívánjuk alakítani az egyesületet, amihez országos hírű céget is szeretnénk megnyerni magunknak. Az említett időpontig 50 millió forinttal szállunk be, későbbi terveinkhez - vagyis az élvonalba kerüléshez - pedig további 200 millióra lesz szükség. Ehhez az önkormányzat segítségére is számítunk, továbbá az úgynevezett Kontroll Csoportra is, amely a diósgyőri szurkolókat tömöríti, a lelkes drukkerekkel egyébként sikerült jó viszonyt kialakítanunk. Miskolcon és környékén szerencsére a cégek is nyitottak az elképzeléseinkre, és azért is szálltak be az üzletbe, mert ők is úgy gondolják, most ez a régió következik a felzárkóztatásban."

A néhány hónapja még edzősködő Reszeli a Diósgyőr új edzőjéről, Pajkos Jánosról is beszélt: "A csapatról szólva: Pajkos János személyében a legmegfelelőbb vezetőedzőt találtuk meg, hiszen ő a Debrecen csapatával is bizonyított már, agilis, jó szemű szakember. Természetesen nem szólok bele a szakmai munkába, hanem elsősorban a csapat menedzselésére koncentrálok majd, persze ettől függetlenül Pajkos Jánossal és segítőjével, Veréb Györggyel rendszeresen megitárgyaljuk majd a csapat ügyes-bajos dolgait."

Ajánlat:

Mérsékelték Reszeli büntetését

Bánki József