Társoldalunk:

Sáfár Király nyomdokain

Nincs könnyű helyzetben Sáfár Szabolcs, az osztrák labdarúgó-bajnokságban szereplő Austria Salzburg válogatott kapusa. A magyar játékosnak ugyanis nincs biztos helye csapatában, sőt, a közel-keleti edzőtáborban kell bizonyítania, hogy jobb vetélytársánál.

Hasonló cipőben jár Sáfár Szabolcs, az osztrák Austria Salzburg kapusa, mint Király Gábor a német Herthánál. Sáfár hat hónapot volt kénytelen kihagyni sérülése miatt, miközben az utódja, Arzberger megfelelően helyettesítette. A közönségkedvenc Sáfár most már egészséges, játszott is néhány edzőmeccsen, mégsem biztos, hogy tavasszal ő lesz az első számú kapus. A csapat vezetőedzője, Lars Söndergaard ugyanis úgy fogalmazott: a dubai edzőtáborozás alatt dől el, hogy Arzberger vagy Sáfár kerül-e a kezdőcsapatba.

A Salzburg hivatalos honlapja szerint miután Lars Söndergaard hódolt kedvenc szenvedélyének, a síelésnek, együttesét máris edzőtáborba parancsolta. A Salzburg 25-ös kerete hétfőn Dubaiba utazott a hét új szerzeménnyel (Bukrán, Hickersberger, Sekic, Messner, Radovanovic, Brenner, Pichorner) együtt, csupán a sérült Schriebl maradt otthon. Az együttes tizenkét nap alatt négy edzőmérkőzést játszik. Csütörtökön a helyi Ras Al Khaimah, pénteken az ukrán élvonalban szereplő Vorskla Poltava, vasárnap az Al Shabab, majd kedden a svájci Lausanne lesz az ellenfél.

A legfontosabb kérdést ezeken a találkozókon kell eldöntenie Söndergaardnak: ki legyen az elsőszámú kapus? "Mindkét kapusomnak megadom a lehetőséget, kapnak 2-2 mérkőzést a bizonyításra" - nyilatkozta a szakvezető.

Sáfár korábban hat hónapot hagyott ki vállsérülése miatt és csupán január 28-án tért vissza, akkor a LASK elleni edzőmérkőzésen a Salzburg 3-0-ra nyert. Az ezt követően fellépésén már csak egy félidő jutott neki Arzberger mögött a Puch elleni felkészülési meccsen. A magyar kapusok közül Király Gábor (Hertha) már átélt idén hasonló versengést, és ő alulmaradt Christian Fiedlerrel szemben.

Korábban:

Király kegyvesztett lett

Pincési László