Vágólapra másolva!
Jaap Stam doppingolás miatti öt hónapos eltiltását a nemzetközi mérkőzésekre is kiterjesztették. Az olasz Lazio 29 éves védőjét korábban az Olasz Labdarúgó Szövetség függesztette fel öt hónapra, mert a játékos vizeletében e megengedettnél nagyobb mennyiségű nandrolont mutattak ki.

A FIFA Stam, valamint a négy hónapra eltiltott Brescia-játékos, Guardiola esetében kiterjesztette a büntetést. E szerint a két futballistát az adott időszakban minden mérkőzéstől eltiltották, beleértve a nemzetközi, sőt barátságos találkozókat is. A nemzetközi szövetség annyi kedvezményt tett, hogy határozatát november 22-re datálta vissza, tehát a büntetés akkortól "ketyeg". Ez elsősorban a spanyol játékosnak jó hír, mert - amennyiben bekerül hazája válogatottjába - ott lehet a világbajnokságon. Stam esetében ennek nincs jelentősége, mert Hollandia nem vb-résztvevő.

A két játékos szinte minden fórumon tiltakozott, s minden követ megmozgatott, hogy felmentsék őket. Védőik azt hangsúlyozták, hogy a tiltott szerek a táplálékkiegészítőkön keresztül jutottak a játékosok szervezetébe. Jacques Rogge, a NOB elnöke éppen a minap javasolta, hogy félreértések elkerülése végett célszerű lenne, ha a sportolók egyáltalán nem élnének táplálékkiegészítőkkel.

A szabályok szerint egyébként az olasz szövetség doppingellenes bizottsága akár 10 hónapos büntetést is kiszabhatott volna a két labdarúgóra.

Korábban:

Stam öt, Guardiola négy hónapos eltiltást kapott

Könyvajánlat:

Hollandia futballtörténete

Thury Gábor