Vágólapra másolva!

Edzőhalál a tréningen

Tragikus esemény történt a görög élvonalban szereplő klubnál, az Akratitosznál. A kiesés ellen küzdő egyesület a napokban nevezett ki új edzőt, Jannisz Patiakakiszt, de a veterán szakember nem dolgozhatott túl sokáig az újonc csapatnál: az első edzés alatt ugyanis szívrohamot kapott, és meghalt.

Az Akratitosz nevű klub a görög főváros, Athén egyik külvárosában található, és története során most szerepel először a legjobbak között. A gárda nem kezdte rosszul a bajnokságot, de az utóbbi időben nem nagyon ment neki a játék, és a kiesőzónába esett vissza.

A múlt heti, AO Xanthi elleni 3-0-s vereséget követően a tréner, Sztatisz Sztatiopulosz benyújtotta lemondását, és az egyesület vezetősége gyorsan megtalálta utánpótlását.

Az új szakvezető az a Jannisz Patiakakisz lett, aki korábban már dolgozott a klubnál, amikor az még az alacsonyabb osztályokban szerepelt, legutóbb pedig az AEK Athén mestere volt, ám amikor tavaly februárban a csapat súlyos vereséget szenvedett a görög kupában az Olympiakosztól, menesztették.

Azóta nem vállalt edzői munkát, elsősorban egészségügyi okok miatt, mivel szíve rakoncátlankodott: egyszer már meg kellett műteni őt. Most azonban szeretett klubja hívásának nem tudott ellenállni, és beleegyezett abba, hogy az idény végéig átveszi a csapat irányítását, és megpróbálja benntartani a gárdát.

Első edzését pénteken tartotta volna, ám a foglalkozás alig kezdődött el, amikor összeesett a pálya szélén. Patiakakiszt azonnal a közeli Elefszinas Tiraszeo-kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét, szívroham végzett vele.

Az utóbbi időben egyébként több európai szakvezetőnek is voltak szívproblémái, a Liverpool mestere, Gerard Houllier és az Auxerre trénere, Guy Roux is szívműtéten esett át, a Marseille edzője, Tomislav Ivic pedig fel is állt a kispadról, de mindegyikük megúszta a dolgot. Patiakakisz nem volt ilyen szerencsés.

Ajánlat: