Vágólapra másolva!
A keddi napon egyetlen olyan barátságos válogatott mérkőzést rendeztek, ahol két világbajnoki résztvevő lépett pályára, és török-ecuadori találkozón, amelyet semleges pályán, Hollandiában rendeztek, a dél-amerikaiak diadalmaskodtak. A félholdasok ezzel folytatták negatív sorozatukat, amely szerint 1996 óta egyetlen barátságos meccset sem tudtak nyerni, pedig közben kijutottak a 2000-es Eb-re és az idei világbajnokságra is.

Egyik csapat sem a legjobb összeállításában lépett pályára, ám a törökök voltak a tartalékosabbak: míg az ecuadoriaktól "mindössze" a dél-amerikai világbajnoki selejtezők gólkirálya, Agustín Delgado hiányzott, addig a törököknél Hakan Sükür mellett Sergen Yalcin sem szerepelt - utóbbi a vébén sem lehet majd ott.

A félholdasoknál a Parma csatárát a Besiktas támadója, Ilhan Mansiz pótolta, aki nem nyújtott rossz teljesítményt, több alkalommal is helyzetbe került, ám lehetőségeit képtelen volt kihasználni. Az első félidőben inkább az európai gárda volt fölényben, és a kiválóan futballozó Nihat Kahveci vezérletével több ziccert is kidolgozott, de az ecuadori kapus, José Cevallos mindannyiszor a helyén volt. A dél-amerikaiak csak egyszer jutottal el a török kapuig, és bár akkor a hálóba találtak, de Kleber Chalá gólját lesállás előzte meg.

A félidőben a törökök szövetségi kapitánya, Senol Günes négy játékosát is lecserélte, és ez nem tett jót az európai csapatnak, innentől kezdve az ecuadoriak vették át a kezdeményezést. Chala lövését Rüstü Recber még védeni tudta, de a 64. percben a félholdasok védelme csak nézte, amint egy jobb oldali beadásra Carlos Tenorio érkezik, és a kétségbeesetten vetődő kapus mellett a hálóba fejel.

A rúgott gól meghozta a dél-amerikaiak önbizalmát, és a hátra lévő időben többször is eldugták a labdát a törökök elöl, sőt, előnyüket növelhették is volna, ám az utolsó percekben Tenorio lövését követően Mehmet Polat a gólvonalról kivágta a játékszert.

Korábban: