Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg Brockhauser István szerződését a belga élvonalban szereplő KRC Genk együttese. A válogatott kapus június 30-tól szabadon igazolható lesz, miután kontaktusa lejár a bajnoki tabella jelenleg második helyén álló csapatnál.

Ugyan a szerződésében szerepelt az a kitétel, hogy klubjának opciós joga van a hosszabbításra, a belga első osztályú labdarúgó-bajnokság második helyén álló KRC Genk csapatának vezetősége bejelentette, hogy a szezon végén megválik Brockhauser Istvántól. A harminchét éves kapust még június 30-ig köti kontraktus a csapathoz.

Brockhauser, aki eddig tíz alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, a Váci Izzó MTE, az Újpest, a Kispest, valamint a Győri ETO gárdájában játszott, és 1996 nyarán szerződött Belgiumba. Első mérkőzését 1996. november 23-án a KSK Lierse ellen játszotta (1-1). Az 1964. május 3-án született 192 cm magas hálóőr tagja volt a Genk 1998-1999-es bajnokcsapatának.

A klubvezetés döntése értelmében jövőre a harminckét éves Jan Moons, és a huszonkét esztendős Bram Castro kap majd bizalmat.

Pincési László

Ajánlat: