Vágólapra másolva!
A német labdarúgó Bundesliga 24. fordulójának szombati mérkőzésein hazai pályán fölényesen nyert a címvédő Bayern az ismét kiesésre álló Cottbus ellen, Mátyust az első félidő végén kiállították. Kiütéssel győzött a Hertha is, Dárdaiék berlini parádéját a Kaiserslautern bánta. A nürnbergi kiesési rangadó a vendéglátók sikerét hozta, a sereghajtó Köln egyre kilátástalanabb helyzetben.

Fotó: EPA
Marcelinho kettőt vágott, s már tizenegynél jár

Két perccel a félidő vége előtt Preetz lőtt gólt, talán mondani sem kell, Alves átadásából (3-0). A játékrész vége előtt Klose lódult meg egy előreíveléssel, s a bal alsó sarokba lőtt (3-1). Az első félidőben Alves és West összecsapásaiból az utóbbi volt, aki mindig veszt... Dárdait Hrisztov a félidő derekán fejbe rúgta, a magyarnak a bal szemöldöke felrepedt, ömlött a vér, de szerencsére nagyobb baj nem történt.

A negyedik berlini gólt a 60. percben Preetz szerezte, előtte ismét csak Alves volt, akinek a kapusról kipattanó labdáját Preetz belőtte (4-1). A 69. percben egy Marcelinho, Goor, Preetz támadást követően a német csatár fejese a felső lécen csattant, de Marcelinho egészen közelről beállította a végeredményt (5-1).

Király Gábornak több védenivalója volt, nem hibázott, olykor bravúrosan tisztázott, mint például a meccs vége előtt Klose közeli lövésénél. Dárdai Pál, ha nem is játszik egy sorral hátrébb, mint korábban, közelebb a saját, mint az ellenfél kapujához. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy Preetz, Marcelinho, Alves vagy akár Goor remekléséhez az is kellett, hogy a középpálya masszív legyen, akkor Dárdainak komoly érdemei vannak a sikerben.

Falko Götz - Röberrel ellentétben - támadóbb futballt játszat a csapattal: "Az elejétől kezdve világos volt, hogy mit akarunk játszani, s ezt szép gólokkal meg is valósítottuk. Célunk, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk, s ehhez most az egyik fontos lépést megtettük. Andreas Brehme, a Kaiserslautern menedzsere így fogalmazott: "A Hertha főleg a 11-es után került fölénybe, 3-0 után pedig nem volt esélyünk."

Nem volt esélye a Cottbusnak sem: a Bayern München 6-0-ra nyert Miriutáék ellen. Mátyust a 44. percben Jancker ellen elkövetett vétség után kiállították, az 58. percben Reghecampf is erre a sorsra jutott. Az utolsó pillanatban büntetőhöz jutott a Bayern, de Kahn kísérletét Piplica hárította.

Eduard Geyer nyilatkozata a találkozó után: "Amilyen hamar lehet, el kell felejtenünk ezt a mérkőzést! Holnaptól újra fel kell építenem a csapatot, ugyanis a jövő héten a Schalke ellen sem mi vagyunk az esélyesek." Ottmar Hitzfeld: "Csapatom hasonló felfogásban játszott, mint az elmúlt fordulóban a Freiburg ellen. Gyorsan gólt akartunk lőni, ez sikerült. A félidőbeli 3-0-s előny megnyugtatott bennünket, Effenberget és Schollt később le is cseréltem, hogy pihenjenek a Boavista elleni BL-meccsre."

Bundesliga, 24. forduló:
Wolfsburg - 1860 München 1-3 (0-0)
Wolfsburg, 10 612 néző
gól: Biliskov (53.), illetve Tyce (54.), Max (59.), Weissenberger (90.)
kiállítva: Franz (Wolfsburg, 77.)

Rostock - Stuttgart 1-1 (1-0)
Rostock, 15 000 néző
gól: Rydlewicz (30., 11-esből), illetve Meira (72.)
kiállítva: Meisner (Stuttgart, 57.)
Balakov (Stuttgart) az 53. percben büntetőt hibázott.

Bayern München - Cottbus 6-0 (3-0)
München, 25 000 néző
gól: Pizarro (15., 55.), Effenberg (35., 11-esből), Scholl (45., 48.), Elber (74.)
kiállítva: Mátyus (Cottbus, 44.), Reghecampf (Cottbus, 58.)
Miriuta 62 percet játszott, Sebők sérült.

Schalke 04 - Freiburg 3-0 (3-0)
Gelsenkirchen, 60 683 néző
gól: Böhme (15.), Asamoah (37.), Wilmots (39.)

Nürnberg - Köln 2-0 (1-0)
Nürnberg, 25 000 néző
gól: Cacau (2., 71.)

Hertha - Kaiserslautern 5-1 (3-1)
Berlin, 35 000 néző
gól: Marcelinho (13., 11-esből, 69.), Goor (37.), Preetz (43., 60.), illetve Klose (45.)
Király és Dárdai végigjátszotta a találkozót.

St. Pauli - Mönchengladbach 1-1 (1-1)
St. Pauli, 20 551 néző
gól: Kientz (34.), illetve van Lent (31.)

Vasárnap, 17.30:
Leverkusen - Dortmund
Werder Bremen - Hamburg

Thury Gábor

Ajánlat: