Vágólapra másolva!
A legutóbbi két Bajnokok Ligája döntőse a jelenlegi szezonban is jól szerepel, hiszen vezet a spanyol bajnokságban, és az UEFA-kupában is versenyben van. Ráadásul az utóbbi időben a tavalyi év elején szerződtetett Pablo Aimar is egyre jobban futballozik, legutóbbi három mérkőzésén egyaránt gólt szerzett, a hét végén a Barcelona ellen talált be.

Aimar 1979. november 3-án született Buenos Airesben, és első egyesülete az Estudiantes volt, de még ifistaként a River Plate-be igazolt.

Már 1996-ban bemutatkozott az argentin bajnokságban, és tizenévesként alapember lett a Riverben. 1997 nyarán tagja volt az argentin junior-válogatottnak, amely Malajziában aranyérmert nyert a korosztályos világbajnokságon. Támadó középpályásként szerepelt, és ennek megfelelően meglehetősen sok gólt szerzett, különösen az 1999-2000-es idényben volt eredményes, amikor 12 alkalommal volt eredményes a bajnokságban.

Ennek köszönhetően a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, és első meccsén, a Paraguay elleni világbajnoki selejtezőn 2000 augusztusában rögtön gólt szerzett. Több európai klub is versengett az aláírásáért, és ni meglepetést keltett, hogy tavaly januárban a Valenciához írt alá.

A spanyolok nagyon sokat vártak tőle, de egészen a legutóbbi időig nem tudott megfelelni a várakozásoknak. Mostanában azonban kiválóan futballozik, és így alaposan megnőttel az esélyei arra, hogy ott legyen a nyári világbajnokságon.

Beceneve a Bohóc, és ha valaki meg akarja venni őt a Valenciától, akkor szerződése értelmében hozzávetőlegesen 50 millió fontot kell kifizetnie.