Vágólapra másolva!
Túlio Humberto Pereira da Costa, az Újpest tizenötszörös brazil válogatott centere góllal mutatkozott be új klubjában. Akasztón: a 2-1-es "vendéggyőzelemmel" végződött találkozón az első újpesti gólt ő rúgta a Dunaferr hálójába. Erre kissé cinikusan azt is mondhatnánk: egyelőre tartja szavát, hiszen meccsenként egy gólt ígért Glázer Róbertnek, a lilák edzőjének.

- Volt fiesta, nagy ünneplés a remek diadal után? - kérdeztük a harminckét éves csatárt.
- Dehogy, hazamentem a szállodámba, ahol egyelőre lakom, felhívtam a feleségemet, és elmondtam neki a jó hírt. Most még nincs mit ünnepelni.

- A múltkor azt mondta, nagyon hiányzik már a család. Mikor érkezik az asszony és a három gyerek?
- Feleségem szerdán érkezik, a gyerekek majd később. De addig kedden még játszunk egy Magyar Kupa-meccset a Sopronnal. Nagyon fontos mérkőzés lesz, ugyanis van még egy ígéretem: a Magyar Kupa megszerzése.

- Elégedett volt a Dunaferr elleni játékával?
- Mondjuk, hogy igen. Bár az elején kihagytam egy óriási helyzetet.

- Ideges volt?
- Nem voltam ideges, csak nem könnyű idegen környezetben játszani, amikor az összes néző engem figyel, a nagy dirrel-durral beharangozott brazilt.

- Hogyan érti meg magát a társaival?
- Nyelvileg? Koróval (Korolovszky Gábor - a szerk.) kiválóan, ő ugyanis Spanyolországban profiskodott, s a portugál, meg a spanyol nyelv közel állnak egymáshoz.

- És a pályán, a játékban?
- A két cseh fiút, Vagner és Sloncikot emelném ki.

- Milyen hangulatot érzékel a csapaton belül?
- Rendkívül elszántak, szinte fanatikusak a játékosok, érződik, hogy mindenki bizonyítani akar. Persze én is. Ez egyelőre sikerült.

- Erőnléti téren utolérte már korábbi önmagát?
- Nyolcvan-kilencven százalékos állapotban vagyok. De csak idő kérdése, hogy fizikailag is a csúcson legyek. Akkor majd az olyan helyzeteket sem fogom kihagyni, mint amilyen a meccs elején és végén adódott előttem. S akkor talán az egygólos átlagot is felülmúlom.